Két hely elkel a BL negyeddöntőjében; Ilyés Ferenc kézielnök lenne

L. P. I.L. P. I.
2023.03.06. 22:50
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Sokan úgy vélik, kevesen vannak, pedig látunk ügyes fiatalokat a labdarúgó NB I-ben. Miután két teljes kör lement az NB I 2022–2023-as idényéből, górcső alá vettük a húsz év körüli játékosokat, és feltűnően jó produkciókra bukkantunk.

Kedd este két nyolcaddöntős párharc befejeződik a Bajnokok Ligájában. A Benfica továbbjutását az idegenbeli 2–0 után az FC Bruges ellen aligha fenyegeti veszély, a Chelsea–Dortmund csata viszont abszolút nyílt – esélylatolgató írásunkból kiderül, hogy a sérültek állapota alapvetően befolyásolhatja a továbbjutó kilétét.

Ilyés Ferenc bejelentkezett az MKSZ elnöki posztjára. A kétszeres olimpiai negyedik exszegedi, -veszprémi és -tatabányai átlövő Ballai Attilának egyebek mellett azt is elmondta, hogy Kocsis Máté lehetséges utódjaként pontosan tudja: a magyar kézilabda elemi érdeke a két felnőttválogatott eredményessége.

Legfrissebb hírek

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
17 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55

Chema Rodríguez levonta a tanulságokat kapitánysága végén; Mexikóban már háromezer éve is labdával játszottak

E-újság
2026.06.23. 23:50

Messi és Messi!!!; Kenéz György: 70

E-újság
2026.06.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik