Játékossors: debütálása másnapján visszavonult a török válogatott középpályás

M. B.M. B.
2023.02.13. 14:16
null
Emre Colak néhány éve még Lionel Messit próbálta féken tartani a Camp Nouban, most a visszavonulás mellett döntött (Fotó: Getty Images)
Nem várt fordulatot vett Emre Colak spanyolországi kalandja. A négyszeres török válogatott középpályás vasárnap este 30 percet játszva debütált új csapatában, a spanyol harmadosztályú Intercityben, majd néhány órával később az Instagram-oldalán közölte követőivel, hogy felhagy a profi labdarúgással – szúrta ki a Marca.

A korábban a Galatasarayt, a Deportivót és az Istanbul Basaksehirt is erősítő, háromszoros török bajnok, kupagyőztes, illetve szuperkupa-győztes labdarúgó még januárban igazolt a spanyol harmadik vonalban vitézkedő, a Király-kupában az FC Barcelonát is megszorongató együtteshez. Bemutatkozására vasárnap került sor, a 61. percben lépett pályára a Bilbao Athletic (az élvonalbeli Athletic Bilbao tartalékcsapata) ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen, majd a lefújás után együtt ünnepelt a szebb napokat látott venezuelai kiválósággal, Mikuval (aki korábban többek között a Celticben, a Valenciában és a Getafében is futballozott).

Emre Colak órákkal később az Instagram-oldalán jelentette be, hogy felhagy a profi futballal.

„Befejezem a profi futballt. Isten áldjon titeket, mától a családom boldogságáért dolgozom. Egy életem van, szeretném a szeretteim körében eltölteni azt” – írta Emre Colak.

 

 

A Marca úgy tudja, hogy a harmadosztályú bajnokság 14. helyén álló klubot is váratlanul érte a bejelentés.

„Mi is az Instagramon értesültünk a dologról, nem számítottunk erre. Nem tudjuk, hogy a földrengés miatt döntött-e így. Jelenleg is tárgyalunk a játékossal, megpróbálunk egyezségre jutni, de egyelőre semmilyen hivatalos információm nincs” – mondta a legnagyobb spanyol lapnak egy klubon belüli, meg nem nevezett forrás.

 

Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
4 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01