Gyász: elhunyt a földrengés után romok alá szoruló kapus

2023.02.07. 18:11
null
Ahmet Eyüp Türkaslan (1994–2023)
Amint arról beszámoltunk, a hétfői törökországi földrengésekben eltűnt a másodosztályú Yeni Malatyaspor kapusa, Ahmet Eyüp Türkaslan, akinek állapotáról már hétfő délután is egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot, ám kedden délután az érintett klubja a legrosszabb hírt jelentette be: a 28 éves labdarúgót nem sikerült élve kimenteni a romok alól.

 

A török másodosztályban szereplő Yeni Malatyaspor kedd délután szűkszavú közleményben jelentette be közösségi oldalán a hírt, hogy Eyüp Türkaslan elhunyt.

„Kapusunk, Ahmet Eyüp Türkaslan a földrengés következtében életét vesztette. Nem felejtünk el, nyugodj békében!” – áll a Malatyaspor Twitter-oldalán.

Klubja megerősítette: élve megtalálták a ghánai labdarúgót
Életét veszthette a földrengésekben egy másodosztályú csapat kapusa

A klub bejelentése előtt néhány órával bukkantak rá a romok alatt Türkaslanra, legalábbis a közösségi oldalon elterjedtek szerint „a lábát már látták, ám az állapotát nem tudták megítélni”, s akkor még kiszabadítani sem tudták.

A labdarúgó halálhírét a klub vezetőedzője, Yilmaz Vural is megerősítette.

Az elhunyt kapusról egyébként már hétfőn elterjedt, hogy életét veszthette, ám utóbb kiderült, az újabb földrengések miatt a keresésén dolgozó mentőcsapatok levonultak a helyszínről, s csak később tértek vissza.

Hétfő hajnalban és délelőtt több nagy erejű földrengés rázta meg Törökország déli részét és Szíriát. A 7.7-es és 7.8-as magnitúdójú rengések halálos áldozatainak száma kedd délutánra meghaladta az 5000 főt, és sokakat továbbra is eltűntként tartanak számon, tart a kutatás a romok között.

Törökország alelnökének közlése szerint eddig több mint 8000 embert mentettek ki a romok alól – köztük van a Hatayspor ghánai válogatott középpályása, Christian Atsu is –, és a szerencsétlenség következtében közel 400 000 ember került az állam által fenntartott menedéktáborokba.

Legfrissebb hírek

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
18 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 12:30

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
2026.11.01. 15:13

A FIDE Törökországnak adta a decemberi sakk-vb-k rendezési jogát

Egyéb egyéni
2026.10.30. 16:21

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Meghalt Steer Antal világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó

Birkózás
2026.10.28. 13:59