Futsal BL: Benfica elleni vereséggel kezdett a magyar bajnok

Vágólapra másolva!
2022.10.27. 13:11
null
Henrique Diniz szerezte a Haladás gólját a BL-ben (Fotó: Haladás VSE)
A romániai Galac városában rendezett tornával kezdte meg a Bajnokok Ligája 2022–2023-as idényét a magyar bajnoki címvédő Haladás VSE futsalcsapata, amely első mérkőzésén 3–1-es vereséget szenvedett a portugál Benficától – számolt be közleményében a Vas megyei klub.

A Haladás két tavalyi elitkörös riválisával, a Benfica mellett – az ukrán bajnok MFK Herszon visszalépése miatt az ezüstérmes – Uragannal, valamint a minitorna házigazdájával, a United Galati együttesével vív meg a főcsoportban.

A Bajnokok Ligájában tavaly debütáló magyar csapat az előző kiírásban veretlenül menetelt az elitkörig, ahonnan a legjobb 16 között búcsúzott, s a magyar bajnoki címvédésnek köszönhetően idén is a legrangosabb sorozatban szerepelhet.

Az előző évadban elért eredmények után a Haladás a 11. helyre ugrott a klubcsapatok rangsorában, hiszen UEFA-együtthatója 2.500-ről 9.000-re emelkedett, s így a főcsoport A jelű ágán kapott helyet, ahonnan a kvartettek első három helyezettje jut az elitkörbe.

A szombathelyiek a romániai minitornát október 27-én, csütörtökön, 19 órától a házigazdák ellen folytatják, majd 29-én, szombaton 13 órától az ukrán Uragan ellen zárják.

A HALADÁS BENFICA ELLENI MÉRKŐZÉSÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJA

FUTSAL
BAJNOKOK LIGÁJA
FŐCSOPORT, 4. CSOPORT, GALAC
1. MÉRKŐZÉS

SL Benfica (portugál)–Haladás VSE 3–1
Uragan (ukrán)–United Galati (román) 5–0
A TORNA TOVÁBBI PROGRAMJA
Október 27., csütörtök
16.00:
Uragan–Benfica
19.00: United Galati–Haladás VSE
Október 29., szombat
13.00:
Haladás VSE–Uragan
16.00: United Galati–Benfica

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik