DAC: Dunaszerdahelyre igazolt a korábbi Fradi-játékos

K. Zs.K. Zs.
2022.07.22. 20:23
null
Ammar Ramadan (balra) egy plusz egy évre írt alá (Fotó: DAC 1904)
A tavaly a Ferencvárosból Szlovákiába kerülő Ammar Ramadan a következő idényben is a Fortuna Ligában futballozik: a dunaszerdahelyi DAC pénteken bejelentette a középpályás szerződtetését.

A DAC a klub első szír játékosaként mutatja be a 21 éves Ammar Ramadant, aki a 2022–2023-as idény végéig szóló szerződést írt alá – a megállapodásnak további egyévnyi opció is a része.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen nagy klubbal köthettem szerződést, mint a DAC – idézi a dunaszerdahelyi klubhonlap Ammar Ramadant. Ismerős környezetbe érkezem, ahol több volt csapattársam is futballozik. A DAC a megfelelő hely a továbbfejlődésemhez. Támadó felfogású labdarúgó vagyok, szélsőként vagy a tízes pozíciójában futballozom. Nagyon szeretek gólokat lőni, de gólpasszokat adni is. Erősségeim közé tartozik a cselezés, és bízom benne, hogy sok pozitív érzelemmel teli időszak áll előttünk.”

Ramadan a háború sújtotta Szíriából 14 esztendősen Olaszországba került, a Juventus utánpótlásánál kötött ki, majd 2019 februárjában a Ferencváros játékosa lett. A HLSZ kimutatása szerint 14 NB III-as mérkőzésen lépett pályára az FTC II-ben, a Soroksár kötelékében 17 NB II-es meccsen szerepelt, és a „nagy ” Fradiban van egy NB I-es meccse is.

A legutóbbi idényt a nagyszombati Spartaknál töltötte kölcsönben, ő lett a szlovák élvonal első szír labdarúgója. Eddig összesen 12 meccsen lépett pályára a Fortuna Ligában.

„Ammar próbajátékon szerepelt nálunk a felkészülés kezdete óta a nagyszombati kölcsönjátékának letelte után. Jó benyomást tett az edzői stábra, és bízunk benne, hogy képesek leszünk továbbfejleszteni a benne rejlő lehetőségeket” – fogalmazott Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Legfrissebb hírek

Debre Viktort köszöntötték Dunaszerdahelyen

Kézilabda
2026.03.16. 11:48

Niké Liga: elhalasztják a Nagyszombat–DAC összecsapást

Minden más foci
2026.03.13. 14:45

Világi Oszkár a B-középből szurkolta ki a DAC győzelmét

Minden más foci
2026.03.09. 14:28

A DAC legyőzte a Zólyombrézót, és tovább üldözi a Slovant a Niké Ligában

Minden más foci
2026.03.08. 19:57

„Nagy pofont kaptunk” – Tuboly Máté a DAC súlyos kassai veresége után

Minden más foci
2026.03.05. 10:12

Súlyos verésbe szaladt bele a DAC Kassán, kiesett a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.03.04. 20:22

Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Jól találtam el a labdát, a kapus azonban bravúrral a kapufára ütötte

Minden más foci
2026.03.01. 11:39

Niké Liga: folytatódik a kassai menetelés

Légiósok
2026.02.28. 19:15
Ezek is érdekelhetik