Videó: hiba a mátrixban! Felcserélték a mezeket az angol–hollandon?!

Vágólapra másolva!
2022.06.26. 10:05
A július 6-án kezdődő női labdarúgó Európa-bajnokságnak Anglia ad otthont. A házigazdák a felkészülés jegyében pénteken megmérkőztek a szintén Eb-résztvevő hollandokkal, s ugyan négy góllal nyertek (5–1), a beszédtémát nem a két csapat játéka szolgáltatta.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Sokkal inkább a mezválasztás, ugyanis Anglia a kontinenstornára tervezett második számú szerelésében lépett pályára, ami narancssárga, miközben Hollandia fehér felsőben és kék nadrágban játszott.


A hollandok nyerték a legutóbbi, 2017-ben rendezett Európa-bajnokságot, az akkori szövetségi kapitányuk (Sarina Wiegman) pedig most az angolokat irányítja, akik első diadalukra készülnek. Egy kommentelő persze viccesen azonnal levonta a következtetést.

„Az angolok elvették a hollandok mezét, az edzőjüket, és most megpróbálják elvenni tőlük az Eb-trófeát.”


Legfrissebb hírek

Xhaka Sunderlandben folytatja; szerződést bontott a volt válogatott védő a Sepsivel – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
6 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
19 órája

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
Tegnap, 15:12

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
Tegnap, 9:46

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
Tegnap, 7:34
Ezek is érdekelhetik