Liga 2: megint ötöt vágott a Brailának a Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.04.16. 12:14
null
Kapott gól nélkül hozta le a meccset a székelyföldi csapat (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
Az idény során másodszor is ötöt rúgott (5–0) a Dacia Unirea Brailának az FK Csíkszereda a román másodosztályban, ám az alapszakaszbeli mérkőzéssel ellentétben most a már biztos kieső sereghajtó nem talált be a székelyföldiek kapujába. 

 

A rájátszás korábbi mérkőzéseihez hasonlóan most avatott egy újoncot Dican Ferenc csíkszeredai edző, a mindössze 15 éves és 9 hónapos Simon Máté személyében. A fiatal kapusnak azonban az első félidőben szinte nem is akadt dolga, az FK ugyanis kényelmes tempót diktálva is uralta a mérkőzést, bár a komolyabb helyzetekre bő húsz percet várniuk kellett a hazai nézőknek.

Ezeket a lehetőségeket viszont már gólra is váltotta a szeredai csapat. Előbb Csiszér Balázs beívelése után Jelena Richárd a tizenegyespontról, talpról fejelte meg a labdát, amely a jobb kapufáról pattant be, majd egy lekésett beadás után ugyanő harcolt ki büntetőt, amelyből Soufiane Jebari a vetődő kapus hóna alatt lőtt a hálóba. A marokkói származású spanyol középpályás hat perccel később már duplázott, amikor Peter Gál-Andrezly jobbról beadott labdáját hat méterről a jobb alsó sarokba lőtte. A vendégek első lövése csak a félidő legvégén ment Simon kapujára, de Ionut Vartolomei távoli próbálkozása nem okozott gondot a fiatal hálóőrnek.

Szünet után sem változott a mérkőzés képe, az FK ment előre, de sokáig komolyabb helyzetek nélkül. A legtöbb labda Jelenát kereste, aki azonban két méterről erőtlenül lőtt kapura, és Alexandru Duta védeni tudott. Az utolsó negyedórában viszont újra jöttek a gólok is, előbb Jelena fejelte be Petre Ivanovici centerezését, majd Bara Levente és Csiszér kényszerítőzése után előbbi lőtt jobbról, laposan a hálóba. Győzelmével az FK továbbra is négypontos előnnyel vezeti csoportját, három fordulóval a szezon vége lőtt.

ROMÁN LIGA 2
ALSÓHÁZ, A-CSOPORT
4. FORDULÓ

FK Csíkszereda–Dacia Unirea Braila 5–0 (Jelena 23., 75., Jebari 36. – 11-esből, 43., Bara 83.)

Legfrissebb hírek

Idegenben félelmetes csapat érkezik az FK Csíkszeredához

Minden más foci
5 órája

Távozik a Csíkszeredától Babati Benjámin

Minden más foci
2025.10.01. 14:47

A Csíkszereda egy félidőt emberelőnyben volt, de így sem nyert Aradon

Minden más foci
2025.09.27. 16:00

A Brassó nyerte az Erste Liga erdélyi rangadóját

Jégkorong
2025.09.26. 21:21

Román Kupa: székely derbi is lesz a csoportkörben

Minden más foci
2025.09.26. 16:00

Hiába vezetett kétszer is, nem bírt a sereghajtóval a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.22. 19:00

Liga 2: sorozatban negyedszer nyert a Sepsi

Minden más foci
2025.09.20. 13:04

A Csíkszereda figyelmeztetést kapott a román szövetségtől a székely jelképek használata miatt

Minden más foci
2025.09.18. 08:38
Ezek is érdekelhetik