ESM: Lewandowski januárban sem maradt ki az álomcsapatból

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.03. 20:08
null
Lewandowski januárban sem maradt ki az ESM álomcsapatából (Fotó: AFP)
A jelenlegi kiírásban még nem volt arra példa, hogy az Európai Sportmédia (ESM) szervezet tagjai – köztük a Nemzeti Sport – ne választották volna Robert Lewandowskit a hónap álomcsapatába – januárban is helyet kapott a lengyel csatár, ráadásul a legtöbb voksot begyűjtve.

 

Robert Lewandowski ezúttal kevesebb voksot kapott, mint decemberben (12), de tíz szavazattal így is ő kapta a legtöbbet. Klubcsapatából, a Bayern Münchenből csak ő kapott helyet az álomcsapatban. A legtöbb játékost – ötöt – a „királyiak” adták, őket követi a Manchester City három játékossal.

A januári álomcsapat öt helyen is megegyezik a decemberivel: Thibaut Courtois-t, Trent Alexander Arnoldot, Joao Cancelót, Robert Lewandowskit és Karim Benzemát mindkétszer beválasztották a legjobb 11-be.

AZ ESM DECEMBERI ÁLOMCSAPATA
Thibaut Courtois (Real Madrid, 4 szavazat) – Trent Alexander-Arnold (Liverpool, 6), Joao Cancelo (Manchester City, 4), Aymeric Laporte (Manchester City, 3), Theo Hernández (Milan, 3) – Kevin De Bruyne (Manchester City, 9), Casemiro (Real Madrid, 5), Luka Modric (Real Madrid, 3) – Robert Lewandowski (Bayern München, 10), Karim Benzema (Real Madrid, 8), Vinícius Júnior (Real Madrid, 4)

A Nemzeti Sport jelöltjei közül heten – Alexander-Arnold, Laporte, Hernández, Casemiro, De Bruyne, Lewandowski és Vinícius Júnior – kerültek a csapatba. Utóbbi együttesből a kapus José Sá (Wolverhampton), a hátvédsorban Gerard Piqué (Barcelona), a középpályán Joshua Kimmich (Bayern München), a támadósorban pedig Erling Haaland (Dortmund) nem kapott elég voksot másoktól.

A JELENLEGI KIÍRÁS ÁLOMCSAPATAI
DECEMBER
NOVEMBER
OKTÓBER
SZEPTEMBER
Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Aranycipő: Mbappénak is megvan a húsz, megelőzte Haalandot, és utolérte az élen Kane-t

Minden más foci
2026.01.27. 09:47

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28
Ezek is érdekelhetik