Afrika-kupa: Marokkó és Guinea is győzelemmel indított

Vágólapra másolva!
2022.01.10. 19:05
null
Samy Mmaee (balra) közelről üldözte a győztes gólt szerző Bufalt (Fotó: AFP)
A Kamerunban zajló Afrika-kupa második napjának délutáni mérkőzésén Marokkó nagy csatában legyőzte Ghánát a C-csoport nyitó meccsén, míg a B jelű négyes második meccsén Guinea szintén minimális különbségű győzelmet aratott Malawi fölött.

Mondhatni, hogy általános meglepetésre a Ferencváros csatára, Ryan Mmaee nem szerepelt Marokkó kezdőcsapatában Ghána ellen, sőt, az eddigi hét válogatott mérkőzésén négy gólt szerző 24 éves támadó még a keretbe sem került be – a nem hivatalos információk szerint betegség miatt maradt ki. Ott volt viszont az észak-afrikaiak kezdőjében testvére, a szintén a Ferencvárosban futballozó Samy Mmaee – a ghánaiak kezdő tizenegyében is találhatunk zöld-fehér kötődést, mégpedig a 2017–2018-as idényt a IX. kerületieknél töltő Joseph Paintsil révén.

Ami a mérkőzést illeti, nagy tusakodás zajlott a pályán az első félidőben, s a labdát ugyan többet birtokolta a marokkói alakulat, a nagyobb lehetőségek mégis a ghánaiak előtt voltak, de igazán nagy gólhelyzetet nem hozott az első 45 perc – ha csak azt nem számítjuk ide, amikor Paintsil szép szóló végén kis híján kirúgta a labdát a yaoundéi stadionból.

A játék képe fordulás után annyiban változott, hogy már többet volt a labda a ghánaiaknál, s a kapuk is többet forogtak veszélyben. A korábbiakhoz képest kimondottan fordulatossá vált a mérkőzés – de csak a korábbiakhoz képest, s a gól továbbra is hiánycikknek bizonyult. A legközelebb a 72. percben jártunk a gólhoz, amikor az amúgy is igen aktív Paintsil 18 méterről okos csavarással próbálta bevenni a marokkói kaput, de Jasszin Bunu hatalmas vetődés kíséretében ujjheggyel szögletre tolta a labdát.

Néhány perccel később történt a meccs legcsúnyább jelenete, a marokkói csapatkapitány, Romen Szaissz és André Ayew összefejeltek, utóbbinak fel is szakadt a szemöldöke, hosszan ápolták az ötösön belül, de egy szimpatikus kötéssel a fején folytatni tudta.

Amikor pedig már elkezdtük elkönyvelni magunkban, hogy megszületett a torna első gól nélküli mérkőzése, jött Szofian Bufal, és a ghánai védelem hatékony asszisztálása mellett az ötösről a hálóba lőtte az elé pattanó labdát.

Mint később kiderült, ez bizonyult a győztes találatnak, így a nagy küzdelmet hozó meccs végén a marokkóiak örülhettek a három pontnak. 1–0

A másik délután ötkor kezdődő meccsen ezzel szemben már az első félidő is hozott gólt. Guinea ugyanis a 35. percben formás támadás végén megszerezte a vezetést: Issiaga Sylla érkezett José Kanté centerezésére, hálóba pofozva a labdát az ötös vonaláról. Nem lehet mondani, hogy nem szolgált rá a gólra Guinea, tíz perccel korábban például Ibrahima Conté fejese a kapufán csattant.

A szünet után Malawinak több lehetősége is lett volna az egyenlítésre, ám ezek rendre kimaradtak, s nagyjából negyedóra után le is lohadt a lelkesedés, így Guinea megszerezte a három pontot (1–0).

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, KAMERUN
1. FORDULÓ
B-CSOPORT
Guinea–Malawi 1–0
(I. Sylla 35.)
Szenegál–Zimbabwe 1–0 (Mané 90+7. – 11-esből)

C-CSOPORT
Marokkó–Ghána 1–0
(Bufal 83.)
Comore-szigetek–Gabon 0–1 (Boupendza 16.)

Legfrissebb hírek

Afrika-kupa: megvannak a botrányos döntő következményei

Minden más foci
2026.01.29. 08:40

Infantino az Afrika-kupa botrányáról: Veszélyes, ha nem tartjuk tiszteletben a bírói ítéleteket

Minden más foci
2026.01.19. 13:48

Büntető, botrány, Brahim Díaz-hiba – Szenegál az öltözőből visszatérve verte meg Marokkót az Afrika-kupa döntőjében

Minden más foci
2026.01.18. 23:09

Sadio Mané utolsó tánca az Afrika-kupában

Minden más foci
2026.01.18. 08:25

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
2026.01.17. 09:56

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
2026.01.15. 12:38

ANK: Marokkó tizenegyespárbajban nyert a második elődöntőben

Minden más foci
2026.01.14. 23:57
Ezek is érdekelhetik