
A ghánai szövetség (GFA) a közleményében kiemelte: a 73 éves portugál edző új megbízatása a hónap végén, a nemzetközi idény elején veszi kezdetét. A GFA hozzátette: Queirozt tájékozottsága, szakértelme és a válogatottal kapcsolatos tapasztalatai kimondottan alkalmassá teszik arra, hogy az együttessel új fejezetet nyisson.
A korábban a Real Madridot is irányító Carlos Queiroz áprilisban vette át a világbajnoki résztvevő ghánai válogatott vezetését, amely az észak-amerikai tornán – a Kolumbiával szemben 1–0-ra elbukott összecsapást követően – a 32 között búcsúzott.
A 2027-es afrikai kontinenstorna selejtezője szeptember 21-én kezdődik, a ghánai válogatott Elefántcsontpart ellen lép pályára először, a csoportban – amelyből az első kettő jut tovább – még Gambia és Szomália szerepel.








