Labdarúgó NB I, 2026–2027, 13. forduló
MTK Budapest
0
Élő Eredmény
0
Kispest-Honvéd FC

3'

A Honvéd egy ritkán látható öngóllal győzte le legutóbb a Kisvárdát, az előző 3 fordulóban 2-szer nyert és elhagyta a kiesési zónát. Érdekesség, hogy mindhárom győzelme 1–0-s volt.

Meccs indítása

Elkezdődött a meccs.

A MTK a zalaegerszegi 0–3-mal a legutóbbi 6 bajnokijából 5-öt elvesztett, így a Vasas ellen begyűjtött 3 pontjával és 3–15-ös gólkülönbségével utolsó a formatabellán. Ezek fényében nem meglepő, hogy a hét elején távozott Pinezits Máté vezetőedző. Érdekesség, hogy a 12 csapatos, 33 fordulós bajnoki rendszer 2015-ös bevezetése óta ilyen későn még soha nem történt meg az első edzőváltás az NB I-ben. A klub tájékoztatása szerint a kispestiek elleni találkozóra ideiglenesen Pinezits egyik eddigi segítője, a 42 éves Kanta József készíti fel csapatot, aki játékosként 2004 és 2021 között 312 NB I-es mérkőzésen lépett pályára és 3-szor a válogatottban is szerepet kapott. Visszavonulása után az MTK NB III-as gárdáját irányította, majd asszisztensedzőként 2025 nyarán került az első csapat szakmai stábjába.

A meccs VAR-operátora, Kakuk Szabolcs először kapott küldést NB I-es meccsre.

Az MTK pályaválasztása mellett 55 kék-fehér siker, 21 döntetlen és 26 kispesti diadal született. Az előző 3 alkalommal a kispestieknek nem termett babér az Új Hidegkuti-stadionban: 3–1-re, majd kétszer 1–0-ra győztek a házigazdák. Az utóbbi két meccsen Gheorghe Grozav volt a gólszerző, a kispestiek pedig előbb Baráth Botond kiállítása miatt a 67., majd Marko Petkovics piros lapja miatt a 35. perctől emberhátrányban játszottak. A Honvéd legutóbb 2019 májusában tudta mindhárom pontot elvinni a kék-fehérek otthonából (1–4). 

Az 1916-ban indult párharc remekül indult a kék-fehérek számára, hiszen az első 20 meccsből 19-et megnyertek, az első kispesti sikerre pedig egészen 1930 tavaszáig kellett várni. Ekkor pályaválasztóként 2:1-re gyűrték le az MTK-t, bár a meccset a korabeli jelentések szerint a Hungária úti pályán rendezték meg. A XX. század elején kialakult MTK-fölény azóta is megmaradt az örökmérlegben. A közelmúltban kiegyenlített a párviadal, hiszen az előző 6 NB I-es mérkőzésükön mindhárom eredménytípus 2-szer fordult elő. Augusztusban úgy végeztek 3–3-ra, hogy a kék-fehérek Bognár István 94. perces szabadrúgását követően Tomás Tujvel kapus hibájából egyenlítettek.

A forduló nyitányán a Paks legyőzte a ZTE-t. Szombat este még Kisvárda–Puskás Akadémia, vasárnap Nyíregyháza–ETO, DVSC–Újpest és Vasas–Ferencváros mérkőzéseket rendeznek.

Varga Bence és Beriasvili sérült, Szuhodovszki és Kovács Patrik visszatér az eltiltása után.

Az MTK kezdője:

Somogyi Ádám továbbra is sérült, Gyurcsó Ádám nincs a keretben.

Így kezd a Kispest

Kereken 200 élvonalbeli bajnokin vannak túl, az örökmérleg jelentős kék-fehér fölényt mutat, hiszen amíg az MTK 90, addig a Honvéd csak 63 győzelmet tud felmutatni, 47 találkozójuk pedig döntetlen lett. A gólátlagra itt sem lehet panasz, hiszen 3.6/mérkőzés.

Köszöntjük olvasóinkat! 16.45-kor kezdődik a labdarúgó NB I 13. fordulójában az MTK–Kispest-Honvéd mérkőzés.