Afrika-kupa: letartóztatták az egyiptomi csatár helyett vizsgázó barátot

2022.01.27. 20:02
null
Mohamed Mosztafa nem először akart csalni (Fotó: AFP)
Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne látna napvilágot a 33. Afrika-kupához köthető valamilyen szürreális történet. Volt itt már meghökkentő játékvezetői ítélet, vészkapussal felálló csapat és kabaréba illő gól is. De van még idő a torna finiséig, és mára is jutott egy nem mindennapi sztori: az egyiptomi válogatottal a serlegért hajtó, civilben egy gizai felsőoktatási intézményben tanuló Mosztafa Mohamed nem tudott megjelenni a januári vizsgáin, ezért egyik barátja ugrott be helyette, ám ő lebukott és letartóztatták.

 

„Azért vannak a jó barátok” – gondolhatta a válogatottságbeli kötelezettségeit ellátó Mosztafa Mohamed cimborája, aki a 24 éves csatár helyett vizsgázott.

A goal.com úgy tudja, a klubszinten a Galatasarayban futballozó Mohamed nem először próbálja elsunnyogni iskolai kötelezettségeit – korábban háromszor is felmerült, hogy az informatika hallgató helyett egy beugró kollokvált.

Feltehetőleg ezúttal nem ússza meg egy ejnye-bejnyével a futballista, hiszen a vele egy utcában lakó barátot letartoztatták és kihallgatták. Azt egyelőre nem tudni, mennyire befolyásolja az eset az egyiptomi játékos ANK-szereplését, de a rendőrség tájékoztatása szerint még tart a nyomozás.

„Ő a barátom. Ha nem kerül sor a vizsgára, tönkrement volna a jövője. Én csak segíteni akartam, ez volt az első alkalom, hogy ilyet csináltam” – vallott a helyi médiának az ismerős, akivel Mohamed a hírek szerint előre lebeszélte a csalást.

Egyiptom a nyolcaddöntőben tizenegyespárbajban győzte le Elefántcsontpartot,s vasárnap Marokkóval méri össze erejét a 8 között. Kérdés, hogy Mohamed ott lehet-e a sorsdöntő találkozón.

33. AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, KAMERUN
KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Január 23., Limbe
Limbe Stadion
Burkina Faso–Gabon 1–1 – 11-esekkel: 7–6
Január 23., Garoua
Roumdé Adjia Stadion
Nigéria–Tunézia 0–1
Január 24., Bafoussam
Kouekong Stadion
Guinea–Gambia 0–1
Január 24., Yaoundé
Olembe Stadion
Kamerun–Comore-szigetek 2–1
Január 25., Bafoussam
Kouekong Stadion
Szenegál–Zöld-foki-szigetek 2–0
Január 25., Yaoundé
Ahmadou Ahidjo Stadion
Marokkó–Malawi 2–1
Január 26., Douala
Japoma Stadion
Elefántcsontpart–Egyiptom 0–0 – 11-esekkel: 4–5
Január 26., Limbe
Limbe Stadion
Mali–Egyenlítői-Guinea 0–0 – 11-esekkel: 56
NEGYEDDÖNTŐ
Január 29., Douala
Japoma Stadion
Kamerun–Gambia (B-negyeddöntő)
Január 29., Garoua
Roumdé Adjia Stadion
Burkina Faso–Tunézia
(A-negyeddöntő)
Január 30., Yaoundé
Olembe Stadion
Egyiptom–Marokkó
(C-negyeddöntő)
Január 30., Douala
Japoma Stadion
Szenegál–Egyenlítői-Guinea
(D-negyeddöntő)
Legfrissebb hírek

Mohamed Szalah két évre írt alá a Trabzonsporhoz – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.08.06. 14:11

Videó: tömegek fogadták Szalahot a trabzoni reptéren

Minden más foci
2026.08.05. 21:10

Félelem és reszketés az Aztékban; argentin feltámadások – a világbajnokság 5+1 legjobb meccse

Foci vb 2026
2026.07.21. 15:47

Csalódást keltő németek és várakozásokat felülmúló norvégok – öt-öt pozitív és negatív meglepetéscsapat

Foci vb 2026
2026.07.20. 20:07

Szalah a Besiktasban? Mérget ne vegyünk rá

Foci vb 2026
2026.07.17. 21:39

Kairóban is forró volt a hétfő este: tízezrek ünnepelték Egyiptom labdarúgó-válogatottját

Foci vb 2026
2026.07.13. 23:52

Mohamed Szalah: Tudom, még mindig dühösek vagytok

Foci vb 2026
2026.07.10. 18:59

Kézilabda: szabadkártyával indulhat a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
2026.07.10. 15:15