„A csalódás is a futball része” – írta Szalah, miután a Trabzont simán kiejtette a Fradi

R. D. P.R. D. P.
2026.08.28. 16:10
null
Mohamed Szalah két mérkőzésen sem tudta bevenni Dibusz Dénes kapuját (Fotó: Árvai Károly)
Mohamed Szalah a közösségi oldalán reagált a Ferencvárostól elszenvedett súlyos vereségre, így a Trabzonspor Európa-liga-selejtezőből való kiesésére is. Az egyiptomi támadó szerint a csalódást motivációvá és később trófeákká kell alakítani.

A Ferencváros csütörtök este 4–0-ra megverte a Trabzonsport az Európa-liga-selejtező playoffkörének visszavágóján, így kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel jutott be a sorozat ligaszakaszába. A török csapat már a 12. percben emberhátrányba került, a mérkőzés pedig ezt követően gyakorlatilag eldőlt.

Európa-liga
2026.08.28. 13:31

A Juventust fogadja, a Milanhoz és a Celtichez látogat a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában

A selejtezősorozatot veretlenül teljesítő FTC-re német és lengyel túra is vár.

A találkozó másnapján a törökök legnagyobb sztárja, Mohamed Szalah a közösségi oldalán üzent a Trabzonspor szurkolóinak: „A pályafutásom során semmi sem jött könnyen. A rossz esték és a csalódások a futball részét képezik, és megtanultam, hogyan alakítsam ezeket motivációvá és trófeákká.”

A Liverpool egykori támadója azt is egyértelművé tette, hogy továbbra is elkötelezett a török klub mellett: „A Trabzonspor az én klubom, testben és lélekben is ennek a projektnek vagyok a része. A tegnap este ezen nem változtat.”

Szalah szerint a Trabzonspornál nagyok az elvárások, ő azonban továbbra is hisz abban, hogy a csapat képes lesz megfelelni ezeknek. „Tudom, hogy magasak az elvárások, és őszintén hiszem, hogy képesek vagyunk teljesíteni ezeket. Azért jöttem, hogy nyerjek.”

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFF, VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROSI TC–TRABZONSPOR (török) 4–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 21 011 néző. Vezette: Rade Obrenovic (Jure Praprotnik, Grega Kordez) – szlovénok
FTC: Dibusz – Nagy O., Raemaekers, M. Gómez, Cadu – Yusuf (Varga Z., 70.), Corbu (N. Keita, 83.), Nagy Á. (Arzani, 78.), O'Dowda (Lakatos Cs., 78.) – Zachariassen, Joseph (Lisztes, 70.). Vezetőedző: Borbély Balázs
TRABZONSPOR: André Onana – Eskihellac (K. Pina, a szünetben), Özkacar, Szavics, Lopes Cabral – Malinovszkij, Kabasakal – Szalah (Tufan, 64.), Muci (Busuari, a szünetben), Saviolo (Akaydin, 64.) – Onuachu (Simsir, a szünetben). Vezetőedző: Fatih Tekke
Gólszerző: O'Dowda (19.), Corbu (54.), Yusuf (59. – 11-esből), Lisztes (86.)
Kiállítva: Malinovszkij (12.), Lopes Cabral (57.)

Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

„Valami történik” – sejtelmes poszt a Ferencvárostól, főszerepben Böde Dániellel

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 19:25

Az utolsó másodpercekben szerzett góllal nyert az FTC a CSM Bucuresti ellen

Kézilabda
2026.10.03. 17:38

Felkészülés: a Ferencváros simán nyert a Soroksár ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 13:06