Ez gyorsan ment – Szalahról utcát nevezhetnek el Törökországban!

Bár mindössze négy tétmérkőzésen lépett pályára új csapatában, a Trabzonsporban Mohamed Szalah, máris utcát akarnak elnevezni róla – adta hírül a La Gazzetta dello Sport. Az egyiptomi sztár a Fekete-tenger partján fekvő Yomrában talált házat magának, s a település önkormányzata azt fontolgatja, hogy az utca nevét, ahol a klasszis lakik, Mohamed Szalah utcára kereszteli át.
„Mohamed Szalah az egyik legfontosabb igazolás a Trabzonspor és a török futball történetében – jelentette a polgármester, Mustafa Biyik. – Büszkék vagyunk arra, hogy a világfutball ilyen jelentős személyisége lakik városunkban.”
Mohamed Szalah eddig két bajnoki és nemzetközi kupameccsen lépett pályára a Trabzonsporban, a Süperligben a Kasimpasa elleni 2–2-es döntetlenre végződő mérkőzésen mutatkozott be, majd az Istanbul Basaksehirrel vívott találkozón – immár kezdőként – duplázott. Az Európa-liga-selejtező rájátszásában mindkét mérkőzésen pályára lépett a Ferencváros ellen, de ő sem tudta megakadályozni, hogy a magyar csapat két győzelemmel, 5–0-s összesítéssel jusson be a ligafázisba.

Nem fogadták el a Trabzonspor edzőjének lemondását







