Liga 2: kapott gól nélkül győzött a Csíkszereda

Vágólapra másolva!
2021.10.31. 12:28
null
A Csíkszereda kapott gól nélkül győzött (Fotó: fkcsikszereda.ro)
Az idény során először sikerült kapott gól nélkül lehoznia egy mérkőzést a román másodosztályban a FK Csíkszereda csapatának, amely vasárnap délben 2–0-ra győzött a Dunarea Calarasi otthonában.


A még nyeretlen, utolsó előtti helyen álló hazaiak a mezőnyben ugyan tartották a lépést a székelyföldiekkel, de a kapu előtt határozottabbak voltak a csíkiak, akik már első helyzetüket gólra váltották. Az első félórában ugyanis Csürös Attila korai sérülését leszámítva – az FK kapitányát a 10. percben kellett lecserélni – nem sok minden történt, de Takács Rares hatalmas bedobása után a Dunarea védői tehetetlenül nézték, ahogy Jelena Richárd, majd Szondi Botond is továbbfejeli a labdát, amelyet Marvin Schieb nyolc méterről, akrobatikus mozdulattal a jobb alsó sarokba lőtt.

A második félidőben már mindkét csapat előtt több lehetőség adódott, hazai oldalon Dragos Grigore hét méterről fölé emelte a labdát, a csíkiaktól pedig Apró Claudiu szabadrúgása ment a bal alsó sarokra, de Alexandru Costache kapus kitolta a labdát. Tíz perccel a vége előtt Gergely Botond, majd Kovács Lóránt blokkolt sikeresen a szeredai kapu előtt, miközben a Calarasi játékosai és vezetői büntetőt követeltek. A végjáték hőse a februári térdszalagszakadása óta először becserélt Salvatore Marrone lett, aki első helyzetét még a kapusba lőtte, de a 94. percben, Bogdan Rotar blokkolt lövése után 14 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, biztossá téve az FK sikerét. A gólöröm utáni szóváltás nyomán a Dunarea edzője, Marius Nicolae Milea és Takács is piros lapot kapott, de a csíki örömöt ez sem zavarta meg: a évadot öt vereséggel kezdő együttes az előző négy mérkőzésén 10 pontot szerezve felzárkózott a középmezőnyhöz, és a felsőházi rájátszást érő 6. hely is már csupán hat pontra van.

ROMÁN LIGA 2
12. FORDULÓ
Dunarea Calarasi–FK Csíkszereda 0–2
(Schieb 29., Marrone 90+4.)

Az állás: 1. Petrolul 30 pont, 2. Hermannstadt 28, 3. U Cluj 27, … 9. Csíkszereda 16.

Legfrissebb hírek

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
6 órája

Távozik a Csíkszereda középső védője – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 12:56

Szakadó hóban kapott ki a Csíkszereda Bukarestben

Minden más foci
2026.02.01. 21:03

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Az FTC és a Honvéd kifizeti a Csíkszereda bírságát

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 18:53

Sima vereséget szenvedett a Csíkszereda

Minden más foci
2026.01.26. 18:23

A Csíkszeredából távozó támadó középpályás Kecskemétre szerződött

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 18:16
Ezek is érdekelhetik