Szlovák Kupa: Klapka György tábornok is büszke lenne ránk – Vincze István

2021.09.24. 09:41
null
Frantisek Chmiel, a révkomáromi együttes kapusa volt a Dunaszerdahely elleni kupamérkőzés hőse (Fotó: DAC)
A révkomáromi egyesület sport­igazgatójának is maradandó élményt jelentett a szerdai Szlovák Kupa-mérkőzés, a másodosztályban szereplő együttesnél kiváló szakmai munka zajlik.

 

Óriási dicsőséget szereztek Rév­komárom városának szerdán a második vonalban szereplő csapat játékosai: csaknem egy teljes félidőn át tíz emberrel futballozva kiejtették a Szlovák Kupából az élvonalbeli DAC-ot. Nagy volt az öröm a meccs után, s az ünneplésből természetesen Vincze István      sportigazgató, korábbi 44-szeres magyar válogatott csatár sem maradhatott ki.

Vincze István
Vincze István

„Klapka György tábornok, Komárom várának egykori védője is büszke lenne ránk  – mondta nevetve megkeresésünkre az 54 éves korábbi labdarúgó.  – Nagyszerűen meneteltünk eddig is a kupában, azt kívántuk, élvonalban szereplő csapat legyen a következő ellenfél, s megkaptuk, az pedig csak ráadás, hogy éppen a DAC-ot. Úgy véltük, jót tesz a város labdarúgásának a nagy hírű ellenfél érkezése, arra azonban csak álmunkban gondoltunk, hogy mi jutunk tovább. Kapusunk, Frantisek Chmiel fantasztikusan védett! Az izgalmak az ötvenedik perc után kezdődtek, mert Michal Horodníkot kiállította a játékvezető, szerintem egyébként jogtalanul. Ezután nyomott a DAC, de álltuk a rohamokat, sőt tíz emberrel is vezettünk kontrákat, amelyekből gólt is rúghattunk volna. Maradt a nulla nulla, s mert Szlovákiában a kupameccseken döntetlen esetén nincs hosszabbítás, következtek a tizenegyesek. Mi négyet berúgtunk, a DAC játékosai közül pedig Hahn János és Eric Davis is hibázott.”

A boldog sportigazgató megjegyezte, sajnálja Németh Antalt, a DAC vezetőedzőjét, mert gyenge kerettel dolgozhat, már ameddig teheti, mert szerinte az állásába is kerülhet a kudarc.

„Nálunk nagy a boldogság  – folytatta Vincze István. – Ráadásul könnyen lehet, hogy a következő fordulóban másodosztályú csapatot kapunk, s ha így folytatjuk, továbbmenetelhetünk. Mindamellett a következő bajnoki is fontos, hiszen a Kassát fogadjuk, úgyhogy csütörtöktől ismét a munka került előtérbe. Radványi Miklós vezetőedző személyében értő kezekbe került a csapat, erősek vagyunk, s megjegyezem, a Puskás Akadémiától kölcsönkapott Ganbold Ganbajar az egyik legjobb játékosunk. Habár szerdán nem szerzett gólt, kilenc bajnokin már négyet is. Megemlíteném még a harminchat éves szlovák válogatott Saláta Kornélt, a remek védő profizmust hozott az öltözőbe, s bár jelenleg sérült, óriási hatással van fiataljainkra. Egy szó, mint száz: egyben vagyunk, jól nézünk ki.”

SZLOVÁK KUPA, 3. FORDULÓ
Szerdán játszották

Révkomárom (II.)–DAC 0–0 – 11-esekkel: 4–3
A győztes továbbjutott.

Legfrissebb hírek

Debre Viktort köszöntötték Dunaszerdahelyen

Kézilabda
Tegnap, 11:48

Niké Liga: elhalasztják a Nagyszombat–DAC összecsapást

Minden más foci
2026.03.13. 14:45

Világi Oszkár a B-középből szurkolta ki a DAC győzelmét

Minden más foci
2026.03.09. 14:28

A DAC legyőzte a Zólyombrézót, és tovább üldözi a Slovant a Niké Ligában

Minden más foci
2026.03.08. 19:57

„Nagy pofont kaptunk” – Tuboly Máté a DAC súlyos kassai veresége után

Minden más foci
2026.03.05. 10:12

Súlyos verésbe szaladt bele a DAC Kassán, kiesett a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.03.04. 20:22

Szánthó Regő a DAC elleni meccs után: Jól találtam el a labdát, a kapus azonban bravúrral a kapufára ütötte

Minden más foci
2026.03.01. 11:39

Niké Liga: folytatódik a kassai menetelés

Légiósok
2026.02.28. 19:15
Ezek is érdekelhetik