Sepsi: volt holland U-válogatott támadót szerződtettek

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2021.09.06. 21:52
null
Kevin Luckassen (balról) a Sepsi OSK-ban folytatja pályafutását (Fotó: AFP)
Egykori kellemetlen ellenféllel orvosolta csatárgondjait a Sepsi OSK: a székelyföldi csapat a szezon végéig kölcsönvette a török élvonalban szereplő Kayserispor holland támadóját, Kevin Luckassent.

 

A 28 éves, ghánai útlevéllel is rendelkező, korábbi holland U18-as és U19-es válogatott támadó 2020-ban a Poli Iasi és az FC Viitorul színeiben is játszott a román élvonalban (33 mérkőzés, 14 gól), sőt, mindkét csapat színeiben betalált a Sepsi kapujába. A Liga 1-be szerződése előtt hazájában az Almere City, valamint az angol Northampton, az osztrák St. Pölten, a cseh Slovan Liberec, a skót Ross County játékosa is volt.

A Sepsi hét forduló után a 12. helyen áll a román bajnokságban, egyetlen győzelemmel és mindössze hat szerzett góllal, ráadásul egyetlen játékosa sem lőtt még egynél több gólt ebben az idényben, ezért szerzett meg egy gólerős támadót az átigazolási időszak hajrájában.

Legfrissebb hírek

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
2026.08.10. 22:51

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
2026.07.22. 17:39

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.07.20. 23:05

Diószegi László: Egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy a Sepsit az élvonalban tartsam

Minden más foci
2026.07.16. 18:16

Románia: a Sepsihez szerződött a korábbi fehérvári szélső

Minden más foci
2026.07.06. 18:15

Szabó István a Sepsi ellen mutatkozott be a Csíkszereda kispadján

Minden más foci
2026.06.20. 13:40

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.06.12. 17:16