MLS: már nem Jaap Stam az FC Cincinnati edzője

Vágólapra másolva!
2021.09.27. 16:57
null
Stam számára nem volt sikeres az amerikai projekt (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Cincinnati hétfő délután hivatalos honlapján közölte, már nem Jaap Stam a csapat vezetőedzője. A holland válogatottban játékosként 67 alkalommal szereplő korábbi védő mellett két asszisztense sem folytatja a munkát a klubnál.

A klub a hivatalos honlapján közöltek szerint egyébként is már közel két hónapja keresi az új ügyvezetőjét, miután augusztus elején menesztették Gerard Nijkampot, s az elnök Jeff Berding úgy gondolja, könnyebb az új ügyvezetőt a vezetőedzővel együtt csomagban szerződtetni.

Stam tavaly májusi kinevezése óta 47 mérkőzésen vezette a gárdát, mérlege 8 győzelem, 13 döntetlen és 26 vereség, ráadásul legutóbbi három meccsén egyaránt kikapott a Cincinnati, míg legutóbbi tíz találkozójából csak egyszer nyert.

Legfrissebb hírek

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

MLS: furcsa elismerést kapott hétvégi teljesítményéért Gazdag Dániel

Légiósok
2025.07.21. 09:00

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
2025.07.13. 09:47

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
2025.07.11. 07:15

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.10. 06:47
Ezek is érdekelhetik