Ligue 1: kétgólos hátrányból fordított a Marseille

B. D. K.B. D. K.
2021.08.08. 22:56
null
Dimitri Payet (középen) duplájával fordított a Marseille (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) nyitó fordulójának záró mérkőzésén a Marseille 0–2-ről fordítva győzte le 3–2-re idegenben a Montpellier-t.

Jól indult a mérkőzés a Marseille számára, amely már a 3. percben betalált Dimitri Payet révén, ám gólját a VAR jelzésére a játékvezető annullálta. A 30. percben ismét bevette a kaput egy marseille-i játékos, de ezúttal sem örülhettek a vendégek, hiszen Luan Peres öngólt szerzett.

Négy perccel később Gaetan Laborde szenzációs góllal duplázta meg a Montpellier előnyét, amely az egész mérkőzésen csupán egyszer találta el a kaput.

A Marseille a második félidőben sebességet váltott, jóval többet próbálkozott, aminek meg is lett az eredménye. A 68. percben Cengiz Ünder révén szépítettek a vendégek, majd Payet öt percen belül szerzett két góljával fordítottak is.

A 89. percben egy szöglet után a nézők mindenféle tárgyakat kezdtek el dobálni a pályára, aminek következtében a játékvezető az öltözőbe rendelte a csapatokat.

Némi várakozás után folytatódhatott a mérkőzés, amelyen újabb gól már nem született. Nyert a Marseille.

Az első forduló érdekessége, hogy egyetlen otthon játszó csapat sem tudott nyerni, noha a Metz és a Montpellier is már kétgólos előnyben volt a második félidő elején.

FRANCIA LIGUE 1
1. FORDULÓ
Montpellier–Olympique Marseille 2–3
(Peres 30. – öngól, Laborde 34., ill. Ünder 68., Payet 75., 80.)
Korábban
Rennes–Lens 1–1
(Sulemana 14., ill. S. Fofana 19.)
Bordeaux–Clermont 0–2 (Bayo 83., Dossou 90+3.)
Nice–Reims 0–0
St.-Étienne–Lorient 1–1
(Khazri 70. – 11-esből, ill. Le Goff 52.)
Strasbourg–Angers 0–2 (I. Traoré 57., Bahoken 81.)
Metz–Lille 3–3
(Centonze 31., 52., Udol 41., ill. Botman 23., Ikoné 81., B. Yilmaz 90+7.)

Szombaton játszották
Olympique Lyon–Brest 1–1
(Szlimani 62., ill. Cardona 43.)
Troyes–Paris Saint-Germain 1–2 (el-Hadzsam 9., ill. Hakimi 19., Icardi 21.)
Pénteken játszották
Monaco–Nantes 1–1
(G. Martins 14., ill. Castelletto 42.)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
12 órája

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
2026.09.25. 13:41

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56