Csíkszereda: bajnok az U19-es csapat, indulhat az ifi BL-ben

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 17:18
null
Nagy az öröm, bajnok a Csíkszereda (Fotó: fkcsikszereda.ro)
Az FK Csíkszereda nyerte meg a romániai U19-es Elit Liga döntőjét, ezzel a bajnoki cím mellett egyben az ifjúsági Bajnokok Ligája-szereplést is kiharcolta.

A vasárnap délben a román szövetség mogosoaiai edzőközpontjában rendezett fináléban az előző öt kiírásból négyet megnyerő FC Viitorul, a konstancai Hagi Akadémia csapata volt a Csíkszereda ellenfele. A tengerparti együttes kezdőjéből hatan is bemutatkoztak már a felnőtt élvonalban, de csíki oldalon is hat olyan játékos akadt, aki többé-kevésbé rendszeresen játszott a Liga 2 legutóbbi idényében.

A döntőt zuhogó esőben játszották, és az első félidőben szinte végig a Viitorul támadott – már az első negyedóra végén előnybe is került. A szünet után a Demény Norbert edzette Csíkszeredának már sikerült végigvinnie ellentámadásait, előbb Bogdan Rotar egyenlített közelről (Barabás Marius elfutása és centerezése után), majd a csereként beálló Botorok János lőtte ki a jobb alsó sarkot.

A finálé legjobbjának a Csíkszereda középpályását, Casiadi-Bakó Somát választották.

A Székelyföld Labdarúgó Akadémiának ez volt a második bajnoki döntője ebben az idényben, egy héttel korábban az U16-os együttes szerepelt a korosztályos fináléjában, s 4–1-re alulmaradt az Academica Clincenivel szemben.

Ez azt jelenti, hogy így két magyar csapat biztosan lesz a sorozatban. A magyar U19-es bajnokságot az MTK nyerte meg.

U19 ELIT LIGA
DÖNTŐ
FK Csíkszereda–FC Viitorul 2–1
(Rotar 58., Botorok 79., ill. Andronache 14.)

Legfrissebb hírek

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
7 órája

Liga 2: hazai vereséggel zárta az idényt a Csíkszereda

Minden más foci
2025.05.18. 13:07

Liga 2: idén először kapott ki otthon a már élvonalba jutott Csíkszereda

Minden más foci
2025.05.05. 16:33

Az M4 Sport élőben közvetíti az FK Csíkszereda következő két bajnokiját

Minden más foci
2025.04.29. 20:09

Nem tudta győzelemmel megünnepelni a feljutást a Csíkszereda

Minden más foci
2025.04.26. 12:52

Liga 2: rangadót vesztett a Csíkszereda, még várnia kell a feljutásra

Minden más foci
2025.04.19. 13:38

Ezúttal csak ikszelt, de egy újabb lépéssel közelebb a feljutáshoz a Csíkszereda

Légiósok
2025.04.13. 14:35

Ilyés Róbert: Felkészültnek érzem magam az élvonalra

Minden más foci
2025.04.11. 12:33
Ezek is érdekelhetik