Salzburg: Maliban találhatták meg Szoboszlai utódját

2021.01.04. 13:59
null
A 18 éves Dorgeles a középpálya közepén és támadóként is bevethető (Fotó: redbullsalzburg.at)
Szoboszlai Dominik korábbi együttese, a Bukta Csabát és Major Sámuelt is foglalkoztató Red Bull Salzburg három új légiós érkezését jelentette be hétfőn. A futballistákban közös, hogy 18 esztendősek, Maliból, a Guidars FC-től jöttek, és hogy eleinte a fiókcsapat FC Lieferingben kaphatnak lehetőséget.

 

A három érkező közül ketten is középpályások, Mamady Diambou inkább a középpálya közepén, Nene Dorgeles pedig a támadóharmadban érzi jól magát. Utóbbi támadóként is bevethető szükség esetén. A harmadik szerzemény Daouda Guindo középső hátvéd.

A jelek szerint a Salzburg továbbra sem adja fel játékospolitikáját, és továbbra is „csiszolatlan gyémántokat” próbál beépíteni keretébe, majd felépíteni az európai topligák szintjére.

A Salzburg sajtóhírek szerint 20 millió euróért, valamint a későbbi eladási ár meghatározott százalékáért cserébe adta tovább Szoboszlai Dominik játékjogát a német testvércsapatnak, az RB Leipzignek. A magyar játékos 86 tétmeccsen 26 góllal és 35 gólpasszal segítette az osztrákokat.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04

Labdarúgás: vereség Albániától

Utánpótlássport
2026.10.28. 15:40

Labdarúgás: döntetlen után győzelem az U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.26. 21:16