UEFA: a tesztek miatt a labdarúgás az egyik legbiztonságosabb környezet

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.11.05. 19:24
null
Ceferin szerint bebizonyították, hogy a mérkőzéseket biztonságos keretek között is le lehet játszani (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) augusztus óta 61 859 koronavírustesztet végeztetett el, amivel több mint 500 mérkőzés lejátszásához járult hozzá a kontinensen, így a szervezet szerint jelenleg a futball az egyik legbiztonságosabb környezet.
Az UEFA csütörtöki közleményében jelezte, az elvégzett tesztek közül 340 – vagyis az összesnek a 0.55 százaléka – hozott pozitív eredményt, és a meccsek három százalékát kellett csak törölni.

„Olyan intézkedéseket hoztunk, amelyek erőteljesek, és minden érintett biztonságát garantálják, még ezekben a komoly megpróbáltatást jelentő időkben is, amikor a pandémia tovább erősödik Európában” – mondta Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke.

Megmutattuk, hogy a mérkőzéseket biztonságos keretek között meg lehet rendezni, ezért bizakodunk, hogy a versenysorozatokat az előzetes terveinknek megfelelően tudjuk majd lebonyolítani” – tette hozzá.

Az UEFA közlése szerint csapatonként és összecsapásonként átlagosan csaknem 54 tesztet végeztek el, és a pozitív eredményeknek csupán kevesebb mint a fele volt futballistáé.

Az európai szövetség jelezte, augusztus óta a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában, a női BL-ben, az UEFA Ifjúsági Ligában, a Nemzetek Ligájában, a 2020-as Európa-bajnokság pótselejtezőjében, valamint az U21-esek és a női válogatottak Eb-selejtezőjében rendezett találkozókat.
Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.01.16. 13:35

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06

Németországé a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság

Minden más foci
2025.12.03. 18:03
Ezek is érdekelhetik