Látszik a stoplinyom Bacsa Patrikon; Lewis Hamilton egyedül a csúcson

S. T. J.S. T. J.
2020.10.25. 23:18
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Dombai Réka mindössze 18 éves, de máris kulcsembere a Győr női kosárlabdacsapatának, és a felnőttválogatottba is meghívót kapott. Csapatának nem indult jól a mostani idény, a koronavírus-járvány miatt két hetet hatósági karanténban töltöttek a játékosok, ami a bedobó szerint igencsak megviselte őket. Lapunknak azt mondta, erős labda- és meccséhségük volt a Szekszárd elleni bajnoki előtt. Noha a hazaiak veretlenül várták a meccset, amikor kiderült, hogy edzőjük, Djokics Zseljko karanténba került, a győriek úgy érezték, most esélyük lehet a bravúrra. Hogy miként sikerült idegenben nyerniük, arról is részletesen beszámolt a 22 pontot és öt lepattanót szerző Dombai Réka.
Dombai Réka mindössze 18 éves, de máris kulcsembere a Győr női kosárlabdacsapatának, és a felnőttválogatottba is meghívót kapott.
Csapatának nem indult jól a mostani idény, a koronavírus-járvány miatt két hetet hatósági karanténban töltöttek a játékosok, ami a bedobó szerint igencsak megviselte őket. Lapunknak azt mondta, erős labda- és meccséhségük volt a Szekszárd elleni bajnoki előtt. Noha a hazaiak veretlenül várták a meccset, amikor kiderült, hogy edzőjük, Djokics Zseljko karanténba került, a győriek úgy érezték, most esélyük lehet a bravúrra. Hogy miként sikerült idegenben nyerniük, arról is részletesen beszámolt a 22 pontot és öt lepattanót szerző Dombai Réka.

A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének legutóbbi fordulójában a szlovénokat 32–25-re legyőző Ferencvárosba hat góllal tért vissza Klujber Katrin. A válogatott jobbátlövő a Nemzeti Sportnak elmondta, jó érzés volt, hogy végre a pályán lehetett és teljes volt a csapat, főleg úgy, hogy itthon, hazai nézők előtt játszhattak. Koronavírusos megbetegedések miatt egyébként csaknem negyven nap után állhattak ki teljes kerettel a zöld-fehérek.    Klujber Katrin elismerte, mentálisan rosszul élte meg a kényszerpihenőt. A csapattársaival mindennap beszéltek, írtak egymásnak, érdeklődtek, ki hogy van. Tartották egymásban a lelket, így gyorsabban elteltek a rosszabb napok.

A Tokodi Üveggyári Sport Clubot 1926-ban alapították, másfél évtizednek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy eljusson a futballmennyországba – az NB I-be. A tizennégy szereplős élvonal üde színfoltjaként hét forduló után stabil középcsapatnak számított. Saját pályája azonban alig felelt meg az akkoriban azért a maihoz nem mérhető igényeknek, ezért a Törekvést Esztergomban, az ottani MOVE sporttelepen fogadta. A Tokod nagyszerűen játszott, a Törekvés csak 4:0 után tudott szépíteni – mégsem erről maradt emlékezetes a meccs. Hogy miért dőlt ki az egyik kapufa, s miként lett ebből visszhangos botrány, megtudják a Népsport mellékletünkben olvasható írásból.

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
12 órája

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
2026.07.02. 23:55

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik