DAC: Nem eshetünk szét, ezt megbeszéltük – Kalmár

Vágólapra másolva!
2020.09.26. 17:17
null
Kalmár Zsolt (139 bízik benne, hogy a linzi kisiklásnak vasárnap már nem lesz nyoma a DAC játékán (Fotó: Lelkes Ernő)
Megsemmisítő, 7–0-s linzi vereségét követően igyekszik talpra állni a DAC, amely a Trencsén elleni vasárnapi bajnoki mérkőzésen visszatérhet a győzelmi ösvényre. A Nemzeti Sport Kalmár Zsolttal beszélgetett a bajnoki előtt.

– Hogyan aludt a csütörtöki, linzi Európa-liga-mérkőzés után?     
– Csak hajnali négy óra körül jött álom a szememre, ilyen meccs után valósággal cikáznak a gondolatok a fejben – válaszolta a Nemzeti Sportnak Kalmár Zsolt, a DAC 25 esztendős, magyar válogatott középpályása, aki végigjátszotta a LASK otthonában 7–0-ra elveszített Európa-liga-találkozót.

Eleve rosszul kezdődött az ausztriai összecsapás...     
– Az első negyedórában kétszer kerültek helyzetbe a linziek és két gólt szereztek. Ezt követően valamelyest magunkhoz tértünk, akadtak lehetőségeink, sajnos egyiket sem tudtuk kihasználni. Meg is kaptuk érte a magunkét.

–  Miről beszéltek a szünetben?     
– Mivel az eddigi meccseinken rendre jobban játszottunk a második félidőben, úgy készültünk, hogy mindent megteszünk a fordítás érdekében. Hát nem sikerült... Három perc elteltével végképp szertefoszlottak az álmaink, újabb gólt kaptunk, aztán emberhátrányba kerültünk. Az első négy gólt egyaránt pontrúgást követően kaptuk, ami főként azért bosszantó, mert tudtuk, és készültünk is rá, hogy a LASK-nak ez az egyik erőssége. Mindamellett tíz emberrel is megpróbáltunk visszakapaszkodni. Csak aztán sorra szedtük be a gólokat.

– Az ötvenötödik percben hat nullára vezetett már a linzi csapat. Mit lehet ilyenkor mondani a csapattársaknak?     
– Próbáltam mentálisan felrázni a társaságot, de ilyen helyzetben... Nagyon nehéz. Ekkorra már eldőlt a továbbjutás. Nem mutogattunk egymásra, egy csapat vagyunk, együtt sírunk, együtt nevetünk. Sok tapasztalattal gazdagodtunk az Európa-liga-selejtezőben, és most talpra kell állnunk. Szurkolóink annak ellenére is elkísértek minket Linzbe, hogy tudták, nem mehetnek be a stadionba, borzasztó érzés, hogy csalódást okoztunk nekik. Vasárnap a Trencsént fogadjuk a bajnokságban, mindent megteszünk, hogy örömet szerezzünk drukkereinknek.

– Mit gondol, meddig kísérti önöket a nulla hét?     
– Nem eshetünk szét, ezt megbeszéltük egymás között. Most arra kell koncentrálnunk, hogy vasárnap folytassuk bajnoki győzelmi sorozatunkat, no meg arra, hogy elérjük célunkat a Fortuna Ligában és a Szlovák Kupában egyaránt.

Legfrissebb hírek

Továbbra sem biztos az ETO Konferencialiga-indulása

Európa-konferencialiga
3 órája

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
4 órája

Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

Minden más foci
17 órája

Tesztekkel indult a felkészülés a DAC-nál

Minden más foci
2025.06.16. 19:21

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 10:58

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik