Ajax: leállt a defibrillátor, Blind összeesett a pályán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.26. 10:28
null
Daley Blindre orvosi vizsgálatok várnak (Fotó: AFP)
A Hertha BSC ellen játszott keddi felkészülési mérkőzésen egy pillanatra leállt a beültetett defibrillátora Daley Blindnek, az Ajax holland válogatott labdarúgójának.

A 30 éves védő néhány perccel a találkozó lefújása előtt összeesett a pályán, és Erik ten Hag vezetőedző beszámolója szerint a rosszullétét az okozta, hogy a szívverését szabályozó készülék rövid időre kikapcsolt.

Blind hamarosan jobban lett, és saját lábán hagyta el a pályát.

A hátvédnél decemberben diagnosztizáltak szívizomgyulladást, miután a Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést követően szédülésre panaszkodott. Ezért beültettek neki egy defibrillátort, amely szabályozza a szívverést, és szükség esetén megakadályozza a hirtelen szívmegállást.

„Nincs semmilyen tünete, csak annyi történt, hogy a készülék leállt, de ezt követően azonnal jobban érezte magát” – nyilatkozta az Ajax vezetőedzője a holland televíziónak, és hozzátette, Blindre most további orvosi vizsgálatok várnak.

A 69-szeres válogatott Blind bekerült a hollandok bő, 32 fős keretébe a lengyelek és az olaszok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre.

Az Ajax a holland bajnokság első fordulójában, szeptember 13-án a Sparta Rotterdam vendége lesz.

Legfrissebb hírek

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Felkészülés: nyert az NB II-es Békéscsaba, amely két új játékost is bejelentett

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

Felkészülés: a Loki meggyőző játékkal verte meg a Maribort

Labdarúgó NB I
2026.01.19. 17:10

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 23:09

Felkészülés: az utolsó percben egyenlített a Ferencváros a Midtjylland ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.15. 16:04
Ezek is érdekelhetik