Ligue 1: 17 idény a St.-Étienne-ben – befejezte a klubhűség francia megtestesítője

K. T. I.K. T. I.
2020.07.31. 09:09
null
Loic Perrin befejezte (Fotó: AFP)
Harmincnégy évesen bejelentette visszavonulását Loic Perrin, a francia élvonalban szereplő Saint-Étienne klubikonja. A védő profi pályafutása során egyetlen másik klubban sem szerepelt.


Perrin kisebb francia kluboknál kezdte a pályafutását, majd 1997-ben került a rekordbajnok utánpótlásába. A felnőttek között 2003-ban mutatkozott be, összesen 469 tétmérkőzésen szerepelt a zöld-fehéreknél, s védő létére 30 gólt és 15 gólpasszt is összehozott. Ugyan a St.-Étienne aranykorszaka már jó ideje lezárult, a védő nem maradt trófea nélkül – a 2012–2013-as évadban francia Ligakupát nyert.

„Szebb befejezésben reménykedtem, de így is büszke vagyok arra a tizenhét idényre, amelyet profi játékosként a csapatban tölthettem. Voltak jobb és rosszabb periódusok, de mindig arra törekedtem, hogy a maximumot hozzam ki magamból – így a búcsúzó Perrin. – Eljött a pillanat, hogy lapozzunk egyet, de a történetem a Saint-Étienne-nel még nem ér véget.”

Perrin utolsó mérkőzésén főszereplő lett, ám nem úgy, ahogyan szerette volna: a 31. percben egy, a kelleténél nagyobb elánnal összehozott becsúszásnál eltalálta Kylian Mbappé lábát, amiért piros lappal kiállították a Francia Kupa döntőjében.

A 2010-es évek elején a PSG-vel és az Arsenallal is szóba hozták Perrint, ám bármilyen ajánlatot is kapott, mindig kitartott a Saint-Étienne mellett. A 34 éves bekknél hosszabb ideje senki sem futballozott ugyanabban a klubban a francia élvonal 2019–2020-as idényében.


Legfrissebb hírek

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
9 órája

A Lens fölényes győzelemmel állt vissza az élre

Francia labdarúgás
2026.03.20. 22:49

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:57

A Chelsea-nek gólt lőtt, de a BL negyeddöntőit várhatóan kihagyja a PSG támadója

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:22

Ligue 1: Negóék pontot szereztek a Lyon ellen

Francia labdarúgás
2026.03.15. 19:17

Ligue 1: pont nélkül maradt a Lens az újonc otthonában, nem tudta megelőzni a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.03.14. 22:58

Ligue 1: Guiri megint lecsapott, sorozatban harmadszor nyert a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.13. 22:49

73 éves edző ül le a Nantes kispadjára

Francia labdarúgás
2026.03.10. 22:18
Ezek is érdekelhetik