Liga 1: az éllovas kolozsváriak nyerték meg a csúcsrangadót

B. M.B. M.
2020.06.14. 21:18
null
A kolozsváriak nyerték meg a csúcsrangadót (Fotó: Manases Sándor)
Az első két helyezett csúcsrangadójával indult újra vasárnap este a román élvonal felsőházi rájátszása Kolozsváron, amelyen a címvédő és listavezető CFR egy szerencsés góllal és klasszis kapusteljesítménnyel győzte le az FCSB-t. A litván Giedrius Arlauskis már a második percben bravúrral ütötte ki Florin Tanase és Dennis Man lövéseit, és végül kilenc védéssel járult hozzá csapata sikeréhez.

 

A szokásuk szerint kivárásra játszó kolozsváriak a 23. perc egy gyorsan elvégzett szöglet után kerültek előnybe, amikor Damjan Djokovic középre lőtt labdája a még helyezkedő Ovidiu Popescuról saját kapujába pattant. A gól után Ciprian Deac szabadrúgásával és Billel Omrani közelről a kapusba lőtt labdájával még veszélyeztetett a CFR, hogy aztán teljesen átengedje a területet és a kezdeményezést is a vendégeknek. Tehette, már az átlövéseket rendre hárító Arlauskis mindent védett, amikor pedig az utolsó percben egy beadás túljutott rajta, Mateo Szusics szerelte Dragos Nedelcut a kaput torkában.

A kolozsváriak ekkor már csak az idő múlása kedvéért támadtak, azonban többször is olyan okosan tartották a labdát a bukaresti térfélen, hogy a fejüket elvesztő vendégek csak szabálytalansággal tudtak reagálni. Sikerével a CFR hét fordulóval a bajnokság vége előtt hét pontra növelte előnyét a táblázaton, nagy lépést téve zsinórban harmadik bajnoki címe felé.

Liga 1, felsőházi rájátszás, 3. forduló
CFR (Kolozsvári Vasutas)–FCSB 1–0
(O. Popescu 23. – öngól)
Az élcsoport: 1. CFR 33 pont, 2. FCSB 26, 3. Craiova 26

Legfrissebb hírek

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

Eppel Márton két gólja ellenére a Csíkszereda kikapott odahaza a CFR-től

Légiósok
2026.08.29. 17:46

Fizetésképtelenné nyilvánítási eljárás indult a kolozsvári CFR ellen

Minden más foci
2026.08.20. 16:10

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
2026.08.10. 22:51

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Kolozsvárra igazolt a Mezőkövesd és a Diósgyőr korábbi csatára

Minden más foci
2026.07.10. 15:28

Csíkszeredában sérelmezik a FCSB eljárását

Minden más foci
2026.06.21. 14:03