Mexikó: hat évig nem lesznek kiesők és feljutók a koronavírusra hivatkozva

MTI MTIMTI MTI
2020.05.22. 21:27
A koronavírus-járvány miatt befejezettnek nyilvánították a mexikói labdarúgó-bajnokságot.

Az idény első felét, az Aperturát, és annak rájátszását megrendezték, majd a második szakasz, a Clausura alapszakaszából is lejátszottak tíz fordulót, amikor március közepén félbeszakadt az idény. Bajnokot nem hirdetnek, ám a Cruz Azul és a León elindulhat a következő évadban a CONCACAF Bajnokok Ligájában.

A liga közleménye szerint az elmúlt hetekben állandó kapcsolatban voltak a szövetségi kormány egészségügyi osztályával, ám a járvány miatti korlátozások továbbra sem teszik lehetővé a bajnokság folytatását. A döntéssel azok a klubtulajdonosok is egyetértettek, akik korábban – anyagi okok miatt – a játék mellett kardoskodtak.

Nemrégiben még úgy tűnt, július elején zárt kapuk mögött folytatódhat a bajnokság, és az is szóba került, hogy ideiglenesen az összes csapatot egy városba költöztetik. Mivel azonban a mexikói kormány nem adott meg céldátumot a sportélet újraindítására, a szezon további részének törlése maradt az egyetlen lehetőség.

A következő szezon július közepére tervezett rajtja szinte biztosan csúszni fog. Az élvonalból hat évig nem lesz kieső, a másodosztályból ugyanennyi ideig nem lesz feljutó.

Legfrissebb hírek

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
Tegnap, 11:40

Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

Utánpótlássport
2026.09.03. 09:00

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

Labdarúgás: remekül védő fiatal kapusok az NB I 5. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.25. 09:00