Horvátország: egymilliárd forintnyi visszavétel a kirakatcsapatnál

2020.05.22. 20:08
null
A szlovén Ekipa közölte, hogy a horvát miként is épülhet vissza a labdarúgók fizetése a vírusügyi helyzet előttire (Fotó: AFP)
Horvát források alapján a szlovén Ekipa sportnapilap is közölte, hogy a horvát első osztályú labdarúgó-bajnokságban miként is épülhet vissza a labdarúgók fizetése a vírusügyi helyzet előttire.

 

Az adatok alapján a Dinamo Zagreb a „takarékra vett” időszakot 18 200 000 kuna (több, mint 800 millió forint) megspórolásával hidalná át, mégpedig úgy, hogy április elsejétől szeptember végéig a labdarúgók bérének 33 százalékát folyósítaná, az október és december közötti időszakban már az eredeti pénzük kétharmadát kapnák az első keret tagjai, s az új esztendőben ismét az eredeti juttatásaikhoz férhetnének hozzá a sportolók.

A HNK Rijekánál is a harmadolást választották, így a fiumei egyesület mintegy 4 millió kunát spórolna meg, tehát halasztaná el annak azonnali, pontosabban esedékes kifizetését.

A Hajduk Splitnél a 40+40+20 százalékos számítást alkalmazzák, az NK Osijeknél az 50+25+25 fokozatban térnének vissza a szerződésekben kialkudott pénzekhez. A Lokomotiva Zagrebnél 20 ezer kunás havi fizetés esetén a futballistáiktól nem vontak le, afelett viszont 10, 20 vagy éppen 30 százalékos a csökkentés a pandémia végéig, míg például a kaproncai Slaven Belupónál 20 százalékos egységesen a levonás.

A horvátoknál az első osztályú bajnokság – csakúgy, mint a szlovénoknál – június 5-én folytatódna, a Dinamo 65 pontjával áll a tabella élén, a Rijeka (47), a Lokomotiva (46), valamint a Hajduk (45) előtt.

Legfrissebb hírek

Elmozdult a kieső helyről a horvát bajnokságban az Eszék

Minden más foci
2026.02.28. 19:48

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
2026.02.26. 23:32

A zágrábi vasutasoktól is kikapott az Eszék

Minden más foci
2026.02.21. 21:32

Magabiztosan nyert a PSG és az Aalborg is a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.18. 20:25

Végh Alexandra az Eszék új elnöke – hivatalos

Minden más foci
2026.02.16. 14:36

Gólt szerzett, de kikapott Varasdon az Eszék

Minden más foci
2026.02.08. 17:03

A spanyolok 14 gólos győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.04. 21:25

1. HNL: az Eszék simán kikapott a Dinamótól

Minden más foci
2026.01.25. 22:01
Ezek is érdekelhetik