Belgium: A kupadöntő elmaradása érzékenyen érintené a klubot – Bölöni

I. SZ., V. GY., MTII. SZ., V. GY., MTI
2020.04.02. 20:50
null
Bölöni László nem tudja, mit hoz a jövő, de úgy véli, aligha marad az Antwerpnél (Fotó: AFP)
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság elnöksége egyhangúlag úgy határozott, lefújja az élvonalbeli ligát, ami azt jelenti, hogy Bölöni László csapata, a Royal Antwerp negyedik helyével minimum El-selejtezős, de ha megtartják a kupadöntőt, és azt megnyeri, főtáblás lesz a sorozatban. A magyar szakember szeretné, ha sikerülne megtartani a kupafinálét, hiszen 1992 óta először jutott a klub a döntőbe.

 

„Egyelőre semmit sem tudok a bajnokság befejezésével kapcsolatban – mondta a Nemzeti Sportnak Bölöni László, aki belgiumi lakásában önkéntes karanténban van. – Csütörtökön fontos kérdések voltak napirenden, ám a bajnokság lezárását hivatalosan még senki sem közölte. Ha így lesz, sokat nem tudunk tenni, s azt jelenti, a negyedik helyen végzünk. A Belga Kupa-döntő elmaradása azonban érzékenyebben érintene bennünket, hiszen huszonnyolc év után jutott a csapat a fináléba.”

A 67 éves szakember, aki 2017 óta irányítja az antwerpenieket, az M4 Sportnak is nyilatkozott csütörtökön, és a jövőjéről is beszélt.

Elmondta, egyelőre nem tudja, marad-e jelenlegi állomáshelyén, de most inkább arra hajlik, hogy nem.

„Olyan szintre jutottunk, ahonnan a következő lépés a bajnoki címért folytatott harc lenne, ehhez azonban meglátásom szerint más edzői filozófiára van szükség" – jelentette ki.

Az edző hozzátette, hogy továbbra is „be van oltva a futballvírussal”, így a visszavonuláson egyelőre nem gondolkozik, azt azonban még nem tudta megmondani, hol folytatja pályafutását.

A marosvásárhelyi születésű Bölöni László játékosként 102 alkalommal szerepelt a román válogatottban, edzőként pedig többek között Franciaországban, Portugáliában és Görögországban is dolgozott. A román válogatottat 10 mérkőzésen irányította. Az Antwerppel – melyet nagy múltú, jó anyagi hátterű klubként jellemzett – első idényében nyolcadik volt, innen előrébb lépett idén a negyedik pozícióba.

Az M4 Sporton a magyar válogatott is szóba került. Elárulta, hogy bár az MLSZ szövetségi kapitánynak hívta, a felkérés olyan pillanatban érkezett, amikor időre lett volna szüksége, hogy ezt a lépést úgy tegye meg, ahogy neki jó.

„Ez nem felelt meg a magyar szövetség akkori vezetőségének, amit megértettem" – fogalmazott Bölöni, elismerve, zavarja, hogy így alakult.

Legfrissebb hírek

NS-partnerség: újabb díjakat kapott a Bölöni-film

Minden más foci
2026.04.30. 10:18

Dicsőszentmártoni dicsőség – az első 100-szorosok, 15. rész: Bölöni László

Képes Sport
2026.04.29. 22:05

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 14:16

Eltiltása miatt a mostani idényben már nem játszhat a Paks hátvédje

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 09:20

„Nincs B-tervem” – Tóth Balázs pályafutása kis híján véget ért egy tinédzserkori gerincsérülés miatt

Légiósok
2026.04.21. 22:30

Az MLSZ elmagyarázta, miért volt szabályos az ETO Ferencváros elleni gólja

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 19:44

Az MLSZ pályázatot írt ki az NB I-es mérkőzések közvetítési és sugárzási jogaira

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 14:52

„Szakmailag logikus lenne a két meccs, de túlságosan az NB I-es csapat felé billenne a mérleg nyelve” – Lőw Zsolt az osztályozóról

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 18:46
Ezek is érdekelhetik