Sepsi: őszre be akarják fejezni, ilyen lesz az új stadion – FOTÓ

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.03.09. 18:03
null
Ilyen lesz az új stadion (Forrás: Sepsi OSK Facebook)
Az ország egyik legmodernebb és legszebb stadionja épül Sepsiszentgyörgyön – írja a maszol.ro, beszámolván arról a hétfői sajtótájékoztatóról, amelyen a román labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Sepsi OSK épülő, új otthonának a látványterveit mutatta be Diószegi László, a klub elnöke és tulajdonosa, valamint Kertész Dávid alelnök.

A tavaly áprilisban elkezdett építkezés a felénél tart, és várhatóan ősz végére készül el az új stadion. Diószegi László szerint a napokban véglegesítették a 8400 férőhelyes, az európai szövetség (UEFA) kritériumrendszerében 4-es besorolású stadion homlokzatának a végleges tervét, amely Makovecz Imre és Kós Károly stílusát idézi, és amit premierként bemutattak – írja az erdélyi portál.

Kertész Dávid felidézte, hogy a Sepsi Aréna mellett lévő tízhektáros területen már korábban felépült a három edzőpálya, amelyet rendszeresen birtokba vesz a több száz focisulis fiatal.

Az új stadion mellett 509 parkolóhelyet alakítanak ki személygépkocsik számára, és 22 parkolóhely áll az autóbuszok rendelkezésére.

A Sepsi OSK-stadion koncepcióját magyarországi tervező készítette, majd egy helyi szakember újratervezte a létesítmény homlokzatát, így az Makovecz és Kós által tervezett épületeket idéz. A stadion építését egy sepsiszentgyörgyi cégre bízták – tette hozzá Kertész.

A játéktéren hibrid borítást használnak, vagyis a szintetikus füvet beszövi a természetes fű. Természetesen lesz pályafűtés és automatikus öntözőberendezés is. Az villanyvilágítást a legújabb generációs LED-es lámpákkal biztosítják a stadionban, amely kialakításának köszönhetően a lelátó minden ülőhelyéről kiváló rálátást biztosít.

A létesítmény műszakilag fel lesz készülve arra is, hogy bevezessék a videobíró-rendszert (VAR).

A kétemeletes stadion tribünjei alatt a focicsapatok öltözői és edzőtermei, a sajtótájékoztatók tartására alkalmas helyiség mellett lesznek üzletek, többek között a Sepsi OSK szuvenírboltja és egy 65 férőhelyes sportpub is. Az első emeleten a VIP-meghívottak számára kialakított „skyboxokat” rendezik be, a második emeleten kap helyet a tévé- és rádióközvetítésekre alkalmas terem, ahová lifttel tudják felvinni a felszereléseket.

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ ÉS TOVÁBBI LÁTVÁNYTERVEK VIDEÓN

Legfrissebb hírek

Liga 2: bákói győzelemmel közelít a felsőházi helyekhez a Sepsi

Minden más foci
2025.10.18. 13:14

Liga 2: Sigér Dávid győztes találatnál adott gólpasszt

Minden más foci
2025.10.05. 14:08

Liga 2: nyolcvanpercnyi vezetés ellenére pont nélkül maradt a Sepsi Bukarestben

Minden más foci
2025.09.30. 18:30

Román Kupa: székely derbi is lesz a csoportkörben

Minden más foci
2025.09.26. 16:00

Liga 2: sorozatban negyedszer nyert a Sepsi

Minden más foci
2025.09.20. 13:04

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
2025.09.13. 12:40

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
2025.09.10. 21:31

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41
Ezek is érdekelhetik