Koronavírus: elmaradt Dárdai Pál magyarországi látogatása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.10. 10:45
null
Elővigyázatosságból elmaradtak Dárdai Pál magyarországi programjai, így az edző nem utazott haza Berlinből (Fotó: Imago, archív)
Dárdai Pál rövid, (sport)baráti látogatásra Magyarországra érkezett – volna, az MLSZ Oktatási Központjának meghívására, de a koronavírus-fertőzés megjelenése miatt elővigyázatossági okokból elmaradt a tervezett szakmai konferencia, amelyre meghívták a Berlinben élő edzőt.

 

A 43 esztendős szakember – korábbi berlini segítőjével, Admir Hamzagiccsal – az MLSZ Oktatási Központ meghívásának tett volna eleget azzal, hogy hétfőn a magyar edzők számára rendezett kreditpontgyűjtő konferencia keretében előadást tart Budapesten, csakhogy a szakmai beszélgetés elmaradt. Erről az oktatási központ közleményben már napokkal ezelőtt tájékoztatta az érintetteket:

„A magyarországi koronavírus-fertőzés megjelenése miatt elővigyázatossági okokból – az MLSZ orvosi bizottsága elnökének határozott egyetértésével – az önök, családjuk és munkahelyi környezetük megóvásáért is a 2020. március kilencedikei kreditpontszerző konferenciát lemondjuk.”

A döntést nemcsak az MLSZ-ben és Berlinben, hanem Nógrád megyében is bánhatják, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya ugyanis összekötötte volna a pesti vizitet egy másnapi, balassagyarmatival: előbb bemutató edzésen, majd – Hajdú B. István társaságában – közönségtalálkozón vett volna részt.

Ami késik, remélhetőleg nem múlik, a szervezők tájékoztatása szerint Dárdai Pál ígéretet tett arra, hogy későbbi időpontban pótolja a látogatást.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Az MLSZ megállapodott a szurkolókkal a közös folytatásról

Magyar válogatott
2026.01.24. 12:13

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

MLSZ: mégsem lesz szektorbezárás a Debrecen vasárnapi bajnokiján

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 15:46

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Gianni Infantino az MLSZ-gáláról posztolt; Ceferin Honvéd-felsőt kapott

Magyar válogatott
2026.01.20. 12:27
Ezek is érdekelhetik