Liga 1: kapufák és meg nem adott 11-es, a 83. percben kapott gól lett a Sepsi veszte

Vágólapra másolva!
2019.11.10. 17:21
Még a „szokásos” döntetlen sem jött össze a Gaz Metan ellen a Sepsi OSK-nak a román élvonalban. Az újabb hazai vereséggel a székelyföldi csapat az alsóházba esett vissza.

A két csapat rögtön egymásnak esett, a középpályán alig, a két kapu előtt annál többet volt a labda. Az első komoly lövéseket a vendégek eresztették el, de Bus és Ely Fernandes is középre lőtt, így Niczuly védeni tudott. A főleg a jobb szélről középre ívelésekkel próbálkozó Sepsi válasza Carnat erőtlen kapáslövése, majd Fülöp szabadrúgása volt, amely után a kapu fölé szállt a labda.

A 18. percben Fernandes a tizenhatos vonaláról eleresztett lövése után a jobb kapufáról pattant mellé a labda, majd mind a két edzőnek le kellett cserélni házi gólkirályát: előbb a medgyesi Bus (7 gól), majd a szentgyörgyi Karanovic (5) szenvedett sérülést. Kapufákban a 39. percben egyenlített a Sepsi, Carnat közeli lövését a jobb oldali léc segítségével hárította Plesca, a Gaz Metan kapusa. A helyzetet követő szöglet után Fofana saját kapuja előtt kézzel ért a labdához, de Avram játékvezető a hazai játékosok és a közönség háborgása ellenére nem ítélt büntetőt.

A szünet után a jóval hatékonyabban letámadó medgyesiek egyre több időt töltöttek a hazai kapu előtt, de Chamed szabadrúgásánál a kapufa ismét kisegítette Niczulyt, majd Olaru alig három méterről mellé fejelte a labdát. A másik oldalon Fülöp sem tudott az üres kapuba bólintani, hét perccel a vége előtt viszont Olaru betalált: Fernandes közeli lövését még kiütötte Niczuly, de a medgyesi középpályás becsúszva a léc alá küldte a labdát (0–1). Az egyetlen egyenlítési lehetőség a végén Salli előtt adódott, de a kameruni támadó lövését védte Plesca.

LIGA 1 (ROMÁNIA)
16. FORDULÓ

Sepsi OSK–Gaz Metan 0–1 (Olaru 83.)

Legfrissebb hírek

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
17 órája

Megvan a Sepsi első nyári igazolása

Minden más foci
2025.06.10. 11:17

Sok játékosban csalódott a Sepsi OSK elnöke

Minden más foci
2025.05.22. 13:36

Újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.05.19. 23:59

„Ez valami elképzelhetetlen” – Diószegi László a Sepsi élvonalbeli búcsúja után

Minden más foci
2025.05.18. 20:17

Kikapott a Sepsi, és búcsúzott az élvonaltól

Minden más foci
2025.05.18. 17:01

Új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja – hivatalos

Minden más foci
2025.05.10. 14:17

Sigér megszerezte az első gólját, a Sepsi fontos győzelmet aratott

Minden más foci
2025.05.09. 22:00
Ezek is érdekelhetik