Liga 1: gól nélküli döntetlent játszott a Sepsi

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 22:08
Gól nélküli mérkőzéssel kezdődtek meg Sepsiszentgyörgyön az alapszakasz visszavágói a román élvonalban, az idei tizedik döntetlenjét játszó Sepsi OSK nem bírt a sereghajtó FC Voluntari-ral.

A székelyföldi csapat mezőnyfölénye sebesség és fantázia hiányában kevés gólhelyzetet hozott, az első félidőben csak Radoszlav Dimitrov fejese után kellett nagyot védenie Victor Rimniceanunak, a vendégek kapusának. A vendégek egyetlen lehetősége Nicolas Gorobsov szabadrúgása volt, amely után a labda a lécet súrolva ment a bal felső sarok fölé.

Szünetben László Csaba, a Sepsi edzője két friss támadót is becserélt, de Edgar Salli és Goran Karanovics sem hozott lendületet a hazai támadásokba. Az egyhangú mérkőzés csak az utolsó negyedórára élénkült meg, előbb a vendégek grúz légiósa, Ebralidze kapta meg második sárga lapját a 77. percben, majd hat perccel később az utolsó védőként szabálytalankodó Razvan Tincu, a Sepsi védője érdemelte ki a pirosat.

Gorobsov újabb, ezúttal laposan meglőtt szabadrúgásánál Niczuly Roland tolta ki a jobb alsó sarokra a labdát. A meccs hőse azonban Rimniceanu lett, aki a 91. percben megfogta Gabriel Vasvari erőtlen és rosszul helyezett büntetőjét, amelyhez Marius Stefanescu fellökése után jutott a Sepsi.

LIGA 1, 14. FORDULÓ
Sepsi OSK–FC Voluntari 0–0

Az élcsoport:
1. CFR 27 pont, 2. Viitorul 25, 3. Craiova 23, ...10. Sepsi OSK 16, ...14. Voluntari 7

Legfrissebb hírek

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Az Újpestről távozott támadó Marosvásárhelyen folytatja

Minden más foci
2026.01.12. 14:51

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Liga 2: magabiztos hazai siker a Sepsi idei utolsó mérkőzésén

Minden más foci
2025.12.12. 18:33
Ezek is érdekelhetik