UEFA: megvan a neve a 2021-ben rajtoló, 3. számú sorozatnak

B. A.B. A.
2019.09.24. 20:28
null
Fontos dolgokról döntött az UEFA végrehajtó bizottsága (Fotó: uefa.com)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága keddi, ljubljanai sajtótájékoztatóján több fontos döntésről is beszámolt, egyúttal elárulta, hogy a 2021-ben útjára induló harmadik számú kupasorozatnak Európa-konferencialiga (Europa Conference League) lesz a neve.

 

Az UEFA célként azt tűzte ki, hogy minél több ország csapatai részt vehessenek az európai kupaküzdelmekben, konkrétumot azonban nem tudtunk meg a sorozatról.

UEFA: a magyarok 2021-től a harmadik számú kupában indulnak
UEFA: új kupasorozatot indítanak a BL és az El mellett
Zárt körű rendezvény: kiszorulhatnak a „kicsik” a BL-ből

Eddig annyit tudunk, hogy a tervek szerint az új kupasorozat beindításával párhuzamosan az Európa-liga létszáma csökkenne: a jelenlegi 48 helyett 32 együttes vehetne részt a csoportkörben. Így mindhárom kupasorozatban 32 együttes szerepelne a főtáblán – nyolc csoportban négy-négy –, és ahogy a Bajnokok Ligája csoportköréből kieső gárdák egy része számára van lehetőség a folytatásra az Európa-liga kieséses szakaszában, úgy az El-ből is lenne átjárás az új sorozatba, melyet egyelőre három idényre írnak ki.

Az Európa-konferencialiga (Ekl) versenykiírásáról későbbre ígért további részleteket az UEFA. Az viszont már eldőlt, hogy a mérkőzéseket – az El-hez hasonlóan – csütörtökön rendeznék, és az is, hogy a győztese a rá következő idényben az El-ben indulhat.

A VAR-ral kapcsolatban több dolgot is bejelentett az európai szövetség, az Európa-ligában már a jelenlegi idény kieséses szakaszában debütál a technológia, amelyet a 2020-as bécsi döntőtől a női BL-finálékban, valamint a 2021-es női Európa-bajnokságon is használnak majd.

Az UEFA mindemellett több Bajnokok Ligája-, illetve Európa-liga-döntő helyszínét is kijelölte, erről itt olvashat.



Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
11 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
Tegnap, 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29