Ligue 1: Neymar 87. percben szerzett góljával nyert a PSG

Vágólapra másolva!
2019.09.22. 22:59
null
Neymar (kékben) gólja három pontot ért (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 6. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a bajnoki címvédő PSG a Lyon otthonába látogatott, és gól nélküli első félidőt követően Neymar 87. percben szerzett góljával 1–0-ra győzött.

Az első 45 percet elnézve a hazaiak többször is hálát rebeghettek a szünetben az öltözőben Anthony Lopes kapusnak, aki legalább három bravúros védést is bemutatott az első félidőben, meccsben tartva csapatát.

A portugál válogatott tagjaként a 2016-os Eb-t megnyerő Lopes előbb Maxim Chupo-Moting lövését védte az első negyedóra végén, aztán Neymar pazar átvétele után lábbal hárította a brazil közeli löketét, majd megint a brazil veszélyeztetett, szabadrúgásból próbálkozott, s Lopes ez alkalommal a jobb felső sarok elől tolta bravúrral szögletre a labdát.

A játék képe a második félidőre sem változott sokat, továbbra is nyomasztó fölényben volt a PSG, amely 65 százalékban birtokolta a labdát, és a teljes 90 perc alatt majdnem húsz alkalommal próbálkozott kapura lövéssel.

Ezekből azonban mindössze 6 talált kaput, s Lopes kapus hatékonysága a második félidőben sem csökkent, vagyis a portugál mindent hárított – egészen a 87. percig, amikor a lyoni közönség által froclizott Neymar újabb remek labdaátvételt követően kilőtte a bal alsót, megnyerve a PSG-nek a mérkőzést.

NEYMAR GÓLJA

FRANCIA LIGUE 1
6. FORDULÓ
Lyon–PSG 0–1
(Neymar 87.)

KORÁBBAN
Rennes–Lille 1–1
(Hunou 68., ill. Ikone 47.)
Angers–Saint-Étienne 4–1 (Capelle 48., Ninga 78., 84., 89., ill. Nordin 34.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 6 5 1 12–2 +10 15
2. Angers 6 4 2 13–10 +3 12
3. Nice 6 4 2 10–8 +2 12
4. Rennes 6 3 2 1 7–4 +3 11
5. Marseille 6 3 2 1 8–7 +1 11
6. Lille 6 3 1 2 8–6 +2 10
7. Nantes 6 3 1 2 6–5 +1 10
8. Bordeaux 6 2 3 1 9–7 +2 9
9. Lyon 6 2 2 2 12–5 +7 8
10. Reims 6 2 2 2 4–2 +2 8
11. Nimes 6 2 2 2 7–7 0 8
12. Montpellier 6 2 2 2 5–5 0 8
13. Toulouse 6 2 2 2 6–8 –2 8
14. Amiens 6 2 1 3 7–9 –2 7
15. Brest 6 1 4 1 5–7 –2 7
16. Strasbourg 6 1 3 2 5–7 –2 6
17. Saint-Étienne 6 1 2 3 6–12 –6 5
18. Metz 6 1 1 4 5–10 –5 4
19. Monaco 6 3 3 7–14 –7 3
20. Dijon 6 1 5 2–9 –7 1
Legfrissebb hírek

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
6 órája

Negóék nyertek, De Zerbiék döntetlent játszottak, a Lyon kikapott a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.05.04. 22:21

Rooney szerint Declan Rice tehet a PSG góljáról

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 12:25

„Ez a kapus feladata, nem?” – Luis Enrique az ismét remekül védő Donnarummáról

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 00:20

Dembélé korai találatával a PSG egygólos előnyt szerzett az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 22:55

Kylian Mbappé hiányát is feledteti – portré a PSG 19 éves sztárjáról, Desiré Douéról

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 16:15

November óta megállíthatatlan a BL-ben az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 08:57

Kikapott otthon a PSG a BL-ért küzdő Nice-től

Francia labdarúgás
2025.04.25. 22:41
Ezek is érdekelhetik