Liga 1: rendbontás a lelátón, Sepsi-vereség a pályán

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2019.09.02. 22:10
Nincs Dinamo-meccs szurkolói balhé nélkül, igazolódott be hétfő este Sepsiszentgyörgyön is. A bukaresti ultrákat ugyan a román szövetség öt idegenbeli mérkőzésről is kitiltotta, ám ők mégis megjelentek a Sepsi OSK stadionjában, magyarellenes rigmusokkal provokálva a hazai nézőket. A csendőrség a kezdés előtt könnygázt is bevetve szorította ki őket a lelátóról, ám miután elindult a játék, visszajöhettek egy elkülönített szektorba.

A pályán is a vendégek kezdeményeztek, az első félidőben csak Fejér Béla négy védésével úszta meg a hátrányt a Sepsi. Amikor pedig ő is verve volt, Mihai Neicutescu öt méterről a bal kapufára lőtte a kipattanó labdát. László Csaba együttese csak a félidő végén vált veszélyessé, de Pavol Safranko lövését blokkolták a védők, a szöglet után pedig a szlovák csatár mellé fejelt.

Szünet után Safranko már jobban jobban célzott, de közeli fejesét egy kézzel hárította Ricardo Piscitelli kapus. A középpályán kiegyenlítődő játék miatt Fejérnek csak Mattia Montini átlövését kellett védenie, miközben Kilyén Szabolcs szabadrúgása és Sztefan Velev lapos lövése is centikkel ment a Dinamo kapujának jobb alsó sarka mellé.

A hajrában a csereként beálló Daniel Popáról kétszer is megfeledkezett a Sepsi védelme, először még fennakadt Razvan Tincun, másodszor viszont fordulásból, 17 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. A 88. percben Gabriel Vasvari lábában maradt az egyenlítés, a Sepsi kapitánya a kaputól 10 méterre lyukat rúgott, így a székelyföldi csapat elvesztette veretlenségét.

LIGA 1
8. FORDULÓ
Sepsi OSK–Dinamo 0–1
(Popa 83.)
Az élcsoport:
1. Gaz Metan 18 pont, 2. CFR 17, 3. Craiova 16, ...8. Sepsi 9, 9. Dinamo 9

Legfrissebb hírek

Liga 2: nyolcvanpercnyi vezetés ellenére pont nélkül maradt a Sepsi Bukarestben

Minden más foci
8 órája

Román Kupa: székely derbi is lesz a csoportkörben

Minden más foci
2025.09.26. 16:00

Döcögős játékkal, de nyert a Veszprém Bukarestben a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.24. 20:23

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós tíz gólt lőtt a Dinamóban

Kézilabda
2025.09.20. 22:56

Liga 2: sorozatban negyedszer nyert a Sepsi

Minden más foci
2025.09.20. 13:04

Férfi kézi BL: a vége szoros lett, de Rostáék simán kikaptak Norvégiában

Kézilabda
2025.09.17. 20:18

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
2025.09.13. 12:40

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34
Ezek is érdekelhetik