Zenit: szerződtették a Barcelona szélsőjét – hivatalos

T. D.T. D.
2019.08.02. 15:58
null
Malcom egy év után távozik Barcelonából, Oroszországban folytatja (Fotó: fc-zenit.ru)
Igaznak bizonyultak a korábbi értesülések: a szentpétervári Zenit hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a Barcelonától Malcomot.

 

Az elmúlt napokban szinte kész tényként kezelte mindenki a nemzetközi sajtóban, hogy a 22 éves brazil játékos Oroszországban folytatja – néhány napja még a Barcával edzett, ám nem sokkal később engedélyt kapott, hogy kihagyja az edzést, és intézhesse az átigazolását.

A katalán klub 40+5 millió euróért adta el játékosát, az összeget részletekben kell majd kifizetnie az oroszoknak. Egybehangzó sajtóhírek szerint Malcom 2024-ig, vagyis öt évre írt alá. A csapatok abban is megállapodtak, hogy amennyiben a játékost továbbadja a Zenit, a Barca részesedést kap az átigazolási díjból.

2018 nyarán az akkor még Bordeaux-játékos Malcomot a Barcelona az AS Roma elől happolta el, ám Ernesto Valverde kevés lehetőséget adott neki: mindössze 24 meccset kapott gránátvörös-kékben, négy gólt és két gólpasszt jegyzett. Egy spanyol bajnoki címet és egy spanyol Szuperkupát nyert a Barcelonával.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05

Mourinho: A VAR elaludt, Cancelót ki kellett volna állítani

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 09:17

Újraosztott Aranylabda, 6. rész: Neymar – a trónörökös, aki lemaradt a koronáról

Képes Sport
2026.10.25. 14:39