PSG: Neymar edzésbe áll, jön velünk Kínába – Tuchel

K. Zs.K. Zs.
2019.07.21. 00:26
null
Thomas Tuchel és Neymar az előző idény egyik mérkőzésén (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain 1–1-es döntetlent játszott a német második ligás Nürnberg vendégeként a két csapat szombati felkészülési mérkőzésén, és a lefújást követően Thomas Tuchel vezetőedző nem kerülhette el a Neymarra vonatkozó kérdéseket.

 

„Igen, kedden repülőre ül velünk, és július 27-én pályára lép az Inter ellen – válaszolta Thomas Tuchel a Neymar kínai túrán való részvételét firtató kérdésre. – Holnap (vasárnap) elkezdi az edzéseket. A hét elején fizikai teszteken vett részt, úgy véljük, egy hét alatt behozza a lemaradását.”

A L'Équipe francia sportnapilap internetes oldalán szombat este megjelentek szerint a kérdésre, miszerint meg szeretné-e tartani a távozási szándékát nem palástoló brazil futballistát, a német tréner határozott igennel válaszolt.

„Természetesen örülnék, ha maradna, hiszen minden edző szeretné őt a keretében tudni. És ő a mi játékosunk. Amúgy nem idegeskedem, nem vések kőbe terveket, mert tisztában vagyok azzal, hogy az átigazolási időszakban bármi előfordulhat. De ő az én játékosom” – nyomatékosította, egyértelművé téve, hogy nem neki van megoldatlan ügye Neymarral, hanem a klubvezetőségnek.

Mint ismert, a nyári átigazolási piac egyik slágertémája Neymar esetleges visszatérése Barcelonába, ám Leonardo, a PSG sportigazgatója továbbra is állítja: sem a Barcától, sem más klubtól nem kaptak egyetlen konkrét ajánlatot sem a labdarúgóért.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Nürnberg (német)–Paris Saint-Germain (francia) 1–1
(Valentini 71. – 11-esből, ill. Sarabia 43.)

Legfrissebb hírek

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
35 perce

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
8 órája

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:01

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2026.08.13. 10:17

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
2026.08.12. 19:56

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
2026.08.12. 11:57

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43