Hollandia: Arjen Robben bejelentette visszavonulását

R. B.R. B.
2019.07.04. 17:31
null
Arjen Robben szép pályafutás végére tett pontot (Fotó: AFP)
Felhagy a profi labdarúgással Arjen Robben, a hollandok kiváló szélsője – derült ki a játékos által a holland sajtóhoz eljuttatott közleményből.

A 35 éves futballista a Groningenben lett profi, majd a PSV-ben, a Chelsea-ben, a Real Madridban és a Bayern Münchenben szerepelt. A német klubnál az előző idény végén lejárt a szerződése, s Robben úgy döntött, befejezi irigylésre méltó pályafutását.

Csupa szív páros, egy felejthetetlen müncheni duó – búcsúzik a Robbéry

Robben hazájában, Angliában, Spanyolországban és Németországban is nyert élvonalbeli bajnoki címet, sőt a Bayernnel 2013-ban a Bajnokok Ligájában is a csúcsra ért – ráadásul ő lőtte a győztes gólt a Borussia Dortmund elleni fináléban. A holland válogatottban 96 találkozón lépett pályára, összesen 37 gólt szerzett. A nemzeti csapattal 2010-ben ezüstérmes, 2014-ben bronzérmes lett a világbajnokságon. Címeres mezben utoljára 2017. október 10-én játszott, amikor Hollandia az ő duplájával 2–0-ra legyőzte Svédországot.

„Sokat gondolkodtam a közelmúltban a jövőmön, s úgy döntöttem, befejezettnek tekintem pályafutásomat – idéz a nos.nl Robben közleményéből. – Kétségkívül ez életem legnehezebb döntése. Még mindig imádom a futballt, de szembe kellett néznem a valósággal, s rájöttem, már nem tizenhat éves vagyok, aki azt sem tudja, mi az a sérülés. Jelenleg egészséges vagyok, s szeretném, ha ez így maradna.”

ARJEN ROBBEN – NÉVJEGY
Született: 1984. január 23., Bedum
Nemzetisége: holland
Klubjai: Groningen (1996–2002), PSV (2002–2004), Chelsea (2004–2007), Real Madrid (2007–2009), Bayern München (2009–2019)
Válogatottság/gól: 96/37
Főbb sikerei csapataival: holland bajnok (2003), 2x angol bajnok (2005, 2006), FA-kupa-győztes (2007), 2x angol Ligakupa-győztes (2005, 2007), spanyol bajnok (2008), 8x német bajnok (2010, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019), 5x Német Kupa-győztes (2010, 2013, 2014, 2016, 2019), Bajnokok Ligája-győztes (2013), európai Szuperkupa-győztes (2013), világbajnoki ezüstérmes (2010), világbajnoki bronzérmes (2014)

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
21 órája

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05