U21-es Eb: sima iksz, továbbjutott a francia, román duó

Vágólapra másolva!
2019.06.24. 22:54
null
Rus Adrián (sárgában) nagy siker részese lett (Fotó: AFP)
Az Olaszországban zajló U21-es Európa-bajnokság csoportkörének utolsó játéknapján kialakult a legjobb négy mezőnye, ám nem állíthatjuk, hogy meglepetés született: a C-csoportból Franciaország és Románia is bejutott az elődöntőbe, miután kényelmesen döntetlent játszottak egymással – ezzel kiejtve a házigazda olasz válogatottat. A csoport második meccsén a már kiesett két csapat mérkőzésén Anglia hatgólos döntetlent játszott Horvátországgal.

Viszonylag egyszerű volt a forgatókönyv a C-csoport utolsó mérkőzései előtt a továbbjutást illetően: az egymás ellen meccselő és a csoport első két helyén álló francia és román válogatott egy döntetlennel, vagy maximum kétgólos francia győzelemmel biztosan bejut az elődöntőbe és kiharcolja a tokiói olimpiai részvételt, míg az Eb házigazda Olaszország az A-csoport 2. helyén román győzelemben bízhatott továbbjutása szempontjából.

Ilyen előzmények után a francia–román meccs magától értetődő természetességgel lett gól nélkül döntetlen, a kilencven perc során a két csapat összesen 1, azaz egy darab kaput eltaláló lövést tudott bemutatni – a mérkőzés legnagyobb helyzete a francia kapu előtt a korábbi balmazújvárosi védő, a Mol Vidi kiszemeltje Rus Adrián fejese után alakult ki.

A csoport másik meccsén, a már kiesett két csapat, Anglia és Horvátország egyaránt felszabadultan – bár vélhetően nem túl boldogan – lépett pályára, és 1–1-es első félidő után a fordulást követően mind a két csapat kétszer betalált. A horvátok háromszor egyenlítettek, harmadszor Josip Brekalo második góljával.

A hatgólos döntetlen kétségtelenül közönségszórakoztatóbb volt mint a gól nélküli, ám ettől függetlenül mindkét csapat búcsúzik a továbbjutástól, míg a románok és a franciák nemcsak a négy közé kerültek be győzelmükkel, de kiharcolták a részvételt a jövő nyári tokiói olimpiára is.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, OLASZORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT
Horvátország–Anglia 3–3
(Brekalo 39., 82., Vlasic 62., ill. R. Nelson 11. – 11-esből, Maddison 48., J. Kenny 70.)
Franciaország–Románia 0–0

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Románia 3 2
1 8–3 +5 7
2. Franciaország 3
2
1
3–1 +2 7
3. Anglia 3
1 2 6–9 –3 1
4. Horvátország 3
1
2 4–8 –4 1
A CSOPORTMÁSODIKOK RANGSORA
1. Franciaország3
2
1
3–1+27
2. Olaszország 3
2
1 6–3 +3 6
3. Dánia3
2
1 6–4+2
6
A KIESÉSES SZAKASZ
DÖNTŐ (június 30.)
Az 1. elődöntő győztese–A 2. elődöntő győztese 20.45
ELŐDÖNTŐ (június 27.)
SpanyolországFranciaország 18.00
NémetországRománia21.00
Legfrissebb hírek

A spanyolok legyűrték a románokat az U21-es Eb-n, a franciák 102. perces góllal verték meg a grúzokat

Minden más foci
2025.06.14. 23:05

A címvédő angolok hozták a kötelezőt, a hollandok nem bírtak a finnekkel az U21-es Eb-n

Minden más foci
2025.06.12. 23:00

Hiába a hősies szlovák talpra állás, a 90. percbeli góllal a spanyolok nyertek az U21-es Eb nyitányán

Minden más foci
2025.06.11. 20:07

Hollandia a finnek, Ausztria a románok legyőzésével kezdte a vb-selejtezősorozatot

Foci vb 2026
2025.06.07. 22:45

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
2025.03.27. 17:24

„Ma a franciák voltak a jobbak” – Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.03.24. 11:40

Olise góllal és gólpasszal járult hozzá a franciák NL-elődöntőbe jutásához

Minden más foci
2025.03.23. 23:51
Ezek is érdekelhetik