Ligue 1: visszatér a Lyonhoz az imádott brazil legenda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.16. 14:03
null
Ezek még Juninho 2009-es lyoni búcsújának pillanatai (Fotó: AFP)
Tíz évvel a távozása után visszatér a Lyonhoz Juninho Pernambucano, a labdarúgócsapat korábbi brazil középpályása. A korábbi közönségkedvenc játékmester sportigazgató vagy általános menedzser lesz – írja a L'Équipe.

 

Hivatalos bejelentés még nem hangzott el, de a sportnapilap úgy tudja, hogy a 2013-ban visszavonuló, jelenleg Los Angelesben élő 44 éves sportember már bekapcsolódott a nyári erősítésekkel kapcsolatos munkába.

Még nem tudni, ki lesz Bruno Genesio vezetőedző utódja; a sajtó sok lehetséges utódról találgatott már Laurent Blanc-tól Arsene Wengeren át Sabri Lamouchiig.

Juninho 2001 és 2009 között volt a Lyon labdarúgója, ebben az időszakban hétszer lett bajnok a csapattal.

Két fordulóval a zárás előtt a lyoniak négypontos előnnyel a harmadik helyen állnak a francia tabellán, azaz jó az esélyük a BL-indulásra.

Legfrissebb hírek

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Mintha pápát választottak volna – megnevezte új edzőjét a Lens

Francia labdarúgás
2025.06.03. 08:07

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
2025.05.29. 23:09

Djibril Cissét ünnepelték Auxerre-ben, Thierry Henry nagy góllal köszöntötte

Francia labdarúgás
2025.05.28. 10:02

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54
Ezek is érdekelhetik