Eurofutball: mesterhármas – a volt újpesti a kupadöntő hőse

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.30. 22:34
null
Mihailo Perovics (Fotó: Buducsnoszt Facebook)
Csütörtökön három országban is döntőt játszottak az első számú labdarúgókupában: Szlovéniában az Olimpija Ljubljana, Montenegróban a Buducsnoszt Podgorica, Svédországban a BK Häcken játékosai emelhették magasba a serleget.

 

A montenegrói finálé hőse Mihailo Perovics, az Újpest korábbi támadója volt, aki mesterhármassal segítette 4–0-s győzelemhez az esélyesebb Buducsnosztot a Lovcsen ellen. A bajnokságban ezüstérmet szerző podgoricai csapat 2013 után másodszor lett kupagyőztes.

Az Olimpija Ljubljana – amely nem azonos a 2005-ben csődbe ment és feloszlatott, hasonló nevű csapattal – a bajnok Maribor legyőzésével tartotta meg a kupát, amelyet tavaly hódított el első alkalommal. Itt is akadt többgólos játékos Stefan Savic személyében.

Másodszor lett kupagyőztes a svéd Häcken is, amely könnyedén verte meg az Eskilstunát.

MONTENEGRÓI KUPA
DÖNTŐ
Buducsnoszt Podgorica–Lovcsen 4–0
(Perovics 8., 23., 68. – a másodikat 11-esből, Zarubica 90.)

SZLOVÉN KUPA
DÖNTŐ
Olimpija Ljubljana–Maribor 2–1
(Savic 17., 75., ill. Marcos Tavares 92.)

SVÉD KUPA
DÖNTŐ
BK Häcken–AFC Eskilstuna 3–0 (Faltsetas 10., Toivio 76., Lundberg 93.)

Legfrissebb hírek

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
2025.07.29. 22:41

A Newcastle Isak pótlásán dolgozik; Gyökeres megkapta az engedélyt az orvosira – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.25. 23:00

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

A Silkeborg és a Hajduk Split sem tudott előnyt kiharcolni a Kl-selejtező második fordulójában

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 22:54

BL: a Buducsnoszt védője szerint egész Montenegró megérdemelné a továbbjutást

Bajnokok Ligája
2025.07.14. 17:35

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

BL: a Noa egygólos győzelemmel került közelebb a Ferencvároshoz

Bajnokok Ligája
2025.07.08. 19:54

Hatgólos döntetlennel kezdte a felkészülést az MTK

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 13:42
Ezek is érdekelhetik