PSG: Tuchel érti, mit akart mondani Neymar, de azért…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.30. 14:33
null
Tuchel és Neymar megbeszélése a Rennes elleni kupadöntőn (Fotó: AFP)
Thomas Tuchel, a Paris Saint-Germain vezetőedzője megérti a csapattársait kritizáló Neymart, ám annak nem örül, hogy a brazil világklasszis labdarúgó a nyilvánossággal osztotta meg gondolatait.

 

„Megértem őt, de ezt nem a nyilvánosság előtt kellett volna elmondania, hanem bent az öltözőben, magunk között – mondta Thomas Tuchel, de ezt követően védelmébe vette a brazil futballistát. – Vannak labdarúgók, akik nagyon szeretnek győzni, és vannak olyanok, akik nagyon utálnak veszíteni. A kettő nem teljesen ugyanaz.”

Tuchel hozzátette: meglepte, hogy a sérülése miatt három hónapot kihagyó, „veszíteni gyűlölő” Neymar milyen jól játszott a tizenegyesekkel elveszített kupadöntőn.

„Gólt lőtt, gólpasszt adott, értékesítette az ötödik tizenegyest. Szinte minden veszélyes akciónk hozzá köthető” – folytatta Tuchel.

„A PSG-nél a cél az, hogy megnyerjünk mindent, így a Bajnokok Ligáját is, de utóbbi esetében azért figyelembe kell venni, hogy például egy olyan nagyszerű csapat is, mint a Juventus, immár huszonhárom éve várakozik erre. Vannak megfontolandó tanulságai az idénynek, létjogosultságuk van a vitáknak, de ismétlem, ezeket az öltözőben kell lefolytatnunk” – mondta a német szakvezető.

Mint beszámoltunk róla, Neymar másként is kifejezte dühét a kupadöntő után: a párizsiak játékmestere megütött egy vele kekeckedő Rennes-szurkolót. A szabálykönyvben elmélyülő francia sajtómunkatársak szerint akár nyolcmeccses eltiltást is kaphat ezért; a fegyelmi bizottság várhatóan csütörtökön tárgyalja az ügyet.

Visszatérve Tuchelre: francia sajtóhírek szerint a német szakvezető két ajánlatot is kapott más kluboktól – állítólag a Bayern München és a Chelsea ültetné a kispadjára –, de visszautasította azokat, mert maradni akar a párizsiaknál.

A L'Équipe francia sportnapilap úgy tudja, hogy Tuchel márciusban meghosszabbította a szerződését, és a 2021-ig érvényes megállapodás szerint évi 7.5 millió eurós fizetés üti a markát.

A PSG kedd este korábbról elhalasztott bajnokit pótol, ellenfele a Montpellier lesz idegenben. Cavani és Verratti kihagyja a meccset, viszont tagja a keretnek két 17 éves védő, a kameruni születésű Loïc Mbe Soh, valamint Arthur Zagre.

Legfrissebb hírek

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
8 órája

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

Tuchel: Pánikra semmi ok, egy év van még a vb-ig!

Angol labdarúgás
2025.06.11. 13:19

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16

Kocsikat gyújtanak fel, emberek halnak meg – mi lesz még itt?!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 07:52

A BL-döntő után megpróbálták kirabolni a PSG játékosát

Bajnokok Ligája
2025.06.03. 07:33

Több száz embert állítottak elő a PSG BL-győzelmének ünneplései során

Bajnokok Ligája
2025.06.02. 14:49

Neymar piros lapot kapott, a Santos nagy bajban van – videó

Minden más foci
2025.06.02. 07:34
Ezek is érdekelhetik