Eurofutball: 34 éve vártak a bajnoki címre, most megvan!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.21. 20:35
null
Ünneplés a PAOK stadionjában (Fotó: agonasport.com)
A PAOK hazai pályán 5–0-ra legyőzte a Levadiakoszt a görög labdarúgó-bajnokság vasárnapi játéknapján, és ezzel – 34 évnyi várakozás után – elhódította a bajnoki címet.

 

A PAOK előnye nyolcpontnyi az Olympiakosz Pireusz előtt, utóbbinak már csak két mérkőzése van hátra, így nem előzhet. A szaloniki csapat – 1976 és 1985 után – története harmadik bajnoki címét ünnepli. A PAOK és az Olympiakosz egyaránt a második körben kapcsolódik be a Bajnokok Ligája selejtezőjébe.

Jó napot zártak a görög élvonal magyar érdekeltségű csapatai is: az Atromitosz hazai pályán 2–0-ra megverte a Panathinaikoszt (Ugrai Roland kezdőként a 63. percbeli lecseréléséig volt a pályán, a kapus Megyeri Balázs kispados volt), míg az Arisz – amely végig a soraiban tudta Korhut Mihályt – idegenben 2–1-re nyert a Panetolikosz ellen.

Ugraiék még odaérhetnek a harmadik helyre, Korhuték biztosan az ötödikek lesznek.

GÖRÖGORSZÁG, SUPER LEAGUE
29. FORDULÓ

PAOK–Levadiakosz 5–0
Atromitosz–Panathinaikosz 2–0
Panetolikosz–Arisz 1–2
AEK Athén–Lárisza 0–1
Xanthi–Apollon Szmirnisz 2–0
Lamia–Olympiakosz Pireusz 1–3
OFI–Aszterasz Tripolisz 1–1
Panioniosz–PASZ Jannina 2–1
Az élcsoport: 1. PAOK 77 pont – már bajnok, 2. Olympiakosz 69 (28 mérk.), 3. AEK 54, 4. Atromitosz 52, 5. Arisz 46

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
3 órája

A Newcastle Isak pótlásán dolgozik; Gyökeres megkapta az engedélyt az orvosira – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.25. 23:00

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Búcsúmeccsen köszönnek el a visszavonuló magyar válogatott védőtől

Labdarúgó NB II
2025.06.26. 17:33

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Korhut Mihály: Mondták, nem is olyan ügyetlen ez a gyerek…

Labdarúgó NB II
2025.05.29. 10:03
Ezek is érdekelhetik