FFT: A horvát csoda még tart – Ivan Perisic

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.29. 15:59
Mozgalmas éven van túl Ivan Perisic. Nem elég, hogy az Internazionaléval újra indulhatott a Bajnokok Ligájában, Horvátországgal is döntőig menetelt a vb-n. A játékos mesélt a FourFourTwo-nak a vb-döntőről, Luka Modricról és a Manchester Unitedről – meg persze sok minden másról is.

Meglehet, Luka Modric kapta a legtöbb dicséretet, miután Horvátország felülmúlt minden várakozást, és döntőbe jutott a nyári világbajnokságon, de volt egy honfitársa, aki nagyon sokkal járult hozzá a sikerhez. Egy kis kikötővárosból, Omisból származó labdarúgó rendkívül fontos gólt szerzett az elődöntőben, majd kiegyenlített a finálé első félidejében.

„Persze, még ennél jobban is elsülhettek volna a dolgok, de az, hogy ilyen hosszú idő után először szerepel újra a BL-ben az Inter, számomra egyértelműen azt jelzi, hogy ez pályafutásom legjobb éve” – mondta a FFT-nek Ivan Perisic.

Mivel pedig folyamatosan a Manchester Uniteddal hozzák hírbe, könnyen lehet, hogy a 2019-es esztendő sem lesz kevésbé eseménydús.

A teljes cikket ide kattintva olvashatják el!

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
Tegnap, 7:22

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

A horvátok hétgólos győzelemmel szálltak be a versenybe a vb-ért

Foci vb 2026
2025.06.06. 22:56

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46
Ezek is érdekelhetik