MLSZ: a Bozsik-programban az élmény segíti a fejlődést

MTI MTIMTI MTI
2018.11.30. 11:27
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) legfontosabb célja az OTP Bank Bozsik-programmal továbbra is az, hogy az edzések és mérkőzések még nagyobb élményt jelentsenek a gyerekeknek.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, Visegrádon osztották meg egymással tapasztalataikat az ország minden megyéjéből érkező koordinátorok.

„A nagyjából hetven fő részvételével megtartott konferencia egyik fő szempontja az volt, hogy a hatékonyság, tehetséggondozás mellett, még jobb élménnyé tegyék a gyermekek számára a program eseményeit, ezzel segítve a fejlődésüket” – fogalmazott Sipos Jenő.

Hangsúlyozta, az iskolákban, óvodákban futballozó gyerekek száma idén több mint hétezerrel nőtt, immár 113 750 gyermeknek rendeznek rendszeresen foglalkozásokat a tanintézményekben. Az egyesületekben pallérozódó gyerekek A, B, illetve C szintű tornákon mérik össze tudásukat a Bozsik-programban, így a saját szintjüknek megfelelő ellenfelekkel játszhatnak mérkőzéseket. Sipos Jenő kiemelte, az MLSZ nem bajnokságokat, hanem fesztiválokat szervez a gyerekeknek, hiszen a program legfontosabb célja a labdarúgás megszerettetése.

„Egyesületi szinten, ami a klubokban foglalkoztatott gyerekeket érinti, 1160 sportszervezet csatlakozott a Bozsik-programhoz és hozzávetőleg 68 ezer játékos vesz részt az edzéseken, köztük egyre több lány is” – mondta Sipos Jenő.

Az MLSZ szóvivője hozzátette, a programban résztvevő 5-14 éves gyereknek minimum heti két edzést tartanak, melyeknek száma korcsoportonként növekedhet. Az intézményekben ezeket pedagógusok vezénylik, akik egy 30 órás (illetve óvodapedagógusoknak 16 órás) továbbképzésen ismerkedtek meg az MLSZ és a Magyar Diáksportszövetség által közösen összeállított futball-tantervvel. Az iskolai és óvodai foglalkozásokon a játék, a mozgás örömének átadása a pedagógusok feladata.

A Visegrádon tartott értekezleten az MLSZ szakmai bizottságának elnöke, Nyilasi Tibor és a bizottsági tag Gellei Imre, illetve a szövetség grassroots igazgatója, Kovács Szilveszter is részt vett.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Fazekas Lizett győzött az U19-esek között Szarajevóban

Utánpótlássport
4 órája

Hoki: második lett az U16-os leányválogatott a füsseni Európa-kupán

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
16 órája

Vívás: öt éremmel zárták a magyarok az U23-as Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
2026.04.29. 17:12

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 14:16

Kosár: Szász-Veres jól időzítette a csúcsformáját a junior döntőre

Utánpótlássport
2026.04.29. 09:17

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.04.28. 20:46

Úszás: nyílt vízi ifisikerek Ibizán

Utánpótlássport
2026.04.28. 18:03
Ezek is érdekelhetik