Hétköznapi történet – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2018.11.17. 23:32

A sport azért (is) fantasztikus találmány, mert őszinte. Szűkebben: a játék mindig a hivatal segítségére siet. Aktuálisan a Nemzetek Ligája kapcsán, hiszen miközben feltehetően csak kevesen vannak, akik álmukból felkeltve is felmondanák a versenykiírást, jön egy-egy meccs, és a torna máris érdekes lesz.

Most például a németek és a hollandok jóvoltából. Hollandia pénteken magától értetődően intézte el Franciaországot, s ha egy pontot szerez Gelsenkirchenben, csoportelsőként bizonyít. Nevezetesen azt, hogy 2014-es vb-bronzérmesként hiába nem jutott el az Európa- (2016), illetve a világbajnokságra (2018), a holland futball él. Elvégre a világbajnokon túljutva ragadhatja meg az esélyt a csoportelsőségre. A másik véglet Németország. Már biztos, hogy egy osztállyal lejjebb folytatja a Nemzetek Ligájában, a nyári oroszországi vb-kudarc, a csoportkörös búcsú után most sem rangjához méltón szerepelt.

És itt meg is állhatunk – a rangnál. A hollandok és a németek (futball)múltja van olyan veretes, hogy senkinek se jusson eszébe örömtüzeket gyújtani, illetve vészharangot kongatni a két országban. Jellemző, hogy a szövetségi kapitányok hogyan értékeltek. Ronald Koeman azt emelte ki, hogy játékosai fiatalok, a pénteki siker jót tesz az önbizalmuknak, Joachim Löw pedig mindössze fájónak nevezte csapata újabb kudarcát. Koeman nem mondta, hogy „jó úton járunk”, miközben gyaníthatóan jó úton járnak, Löw nem esett pánikba, csak annyit jegyzett meg, hogy nincs mese, a következő cél a „rendes” Eb-selejtező sikere, s biztos benne, hogy ott lesznek a 2020-as Európa-bajnokságon. Megjegyzem, én is.

Mert ahol nem a rég-, hanem a közelmúltban gyökerezik a rang, ott nem kell sokat beszélni. Egyrészt mert a figyelem folyamatosan létezik, másrészt mert a tekintély miatt nincs értelme kételkedni abban, hogy a szavak mögött valódi tartalom van. Így aztán semmi szükség piedesztálra emelni a hollandokat és temetni a németeket. Ha úgy tetszik, mindössze annyi a lényeg, hogy Európa két vezető, de minimum figyelemmel kísért futballhatalma újra felhívta magára a figyelmet. Így megy ez az elitben, kérem.

Legfrissebb hírek

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
23 órája

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53

Ott vagyunk, ahova tartozunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2025.07.01. 06:43

Örömteli alkalom – Malonyai Péter jegyzete

Légiósok
2025.06.30. 06:37

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32
Ezek is érdekelhetik