Franciaország: „Ismerem már Dembélé kifogásait, amikor késik”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.12. 22:34
null
Didier Deschamps (balra) a Barcelonára bízza Ousmane Dembélé megnevelését (Fotó: AFP, archív)
Megkezdte felkészülését a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre, valamint a négy nappal későbbi, Uruguay elleni előkészületi meccsre a világbajnoki címvédő francia labdarúgó-válogatott. Didier Deschamps szövetségi kapitány hétfői sajtótájékoztatóján többek között a Barcelona tehetséges szélsőjéről, Ousmane Dembéléről is beszélt, aki az elmúlt napokban nem a pályán mutatott teljesítményével hívta fel magára a figyelmet.

 

A 21 esztendős támadó a múlt héten előbb azzal került a figyelem középpontjába, hogy szó nélkül – de mint később kiderült, vírusos gyomorfertőzés – miatt kihagyta a katalánok egyik edzését, majd miután nem került be a nevezettek közé a Betis elleni meccsen, az utolsó pillanatokban érkezett meg a mérkőzésre, aztán a második félidő kezdetéről le is késett.

Dembélével nem először fordulnak elő hasonló gondok, ami Deschamps szerint a fiatal futballista zöldfülűségére vezethető vissza.

„Ismerem már a kifogásait, amikor késik. Azt szokta mondani a védelmében, hogy »nem én vagyok az egyetlen«. Ousmane-nak szokása, hogy nem érkezik meg idejében. Kicsit jobban oda kellene figyelnie azokra a dolgokra, amelyek egy profi labdarúgó mindennapos életének részét képezik. Fiatal még, egyelőre nem mondtam le arról, hogy ezekre idővel ő is rájön majd. Minél hamarabb, annál jobb lesz mindenkinek” – mondta Deschamps, akitől megkérdezték, hogy a Barcelona szakmai stábjával egyeztetett-e Dembélé hozzáállásáról.

„Nem szólok bele a klubok napi működésébe. Az ő feladatuk, hogy saját belátásuk szerint kezeljék a játékosaikat” – szögezte le a francia kapitány.

A francia válogatott pénteken Hollandia vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligájában – és ha nem kap ki, akkor megnyeri csoportját az A-divízióban –, majd négy nappal később (november 20.) Uruguayt fogadja felkészülési meccsen Párizsban.

A FRANCIA KERET
Kapusok: Alphonse Aréola (PSG), Hugo Lloris (Tottenham – Anglia), Steve Mandanda (Marseille)
Védők: Benjamin Pavard (VfB Stuttgart – Németország), Presnel Kimpembe (PSG), Raphaël Varane (Real Madrid – Spanyolország), Mamadou Sakho (Crystal Palace – Anglia), Lucas Digne (Everton – Anglia), Adil Rami (Marseille), Djibril Sidibé (Monaco), Ferland Mendy (Lyon)
Középpályások: Moussa Sissoko (Tottenham – Anglia), Tanguy Ndombélé (Lyon), N'Golo Kanté (Chelsea – Anglia), Blaise Matuidi (Juventus – Olaszország), Steven Nzonzi (Roma – Olaszország)
Támadók: Antoine Griezmann (Atlético Madrid – Spanyolország), Olivier Giroud (Chelsea – Anglia), Kylian Mbappé (PSG), Ousmane Dembélé (Barcelona – Spanyolország), Nabil Fekir (Olympique Lyon), Florian Thauvin (Marseille), Alassane Pléa (Mönchengladbach – Németország)

 

Legfrissebb hírek

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

Minden más foci
2025.06.08. 11:05

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57
Ezek is érdekelhetik