Románia: Nagyszebenben lett edző Miriuta László

2018.10.09. 19:30
A román élvonal utolsó előtti helyén álló FC Hermannstadt edzője lesz Miriuta László, miután az újonc nagyszebeni klub vezetősége menesztette a csapat eddigi szakvezetőjét, Alexandru Pelici-et. A szezon eddigi 11 bajnoki mérkőzésén csak két-két győzelmet és döntetlent elérő Pelici-et kissé meglepő módon egy jól sikerült meccs (1–1 az Universitatea Craiova otthonában) után küldték el.

Bár hivatalosan még nem jelentették be az új szakvezető nevét, Teodor Birt, a Hermannstadt klubelnöke megerősítette a sajtóhíreket, melyek szerint az egykori magyar válogatott játékos veszi át az együttes irányítását.

„Nem titok, Vasile Miriuta lesz az edzőnk, akivel az utóbbi napokban tárgyaltunk. Megtaláltuk a módját, hogy barátságosan váljunk el Alexandru Pelici-től, akinek köszönjük a csapatnál végzett munkáját” – nyilatkozta a szebeni sportvezető. Az alig három éve alapított együttest tavasszal a Liga 1-be és óriási meglepetésre a Román Kupa döntőjébe juttató Pelici korábban úgy nyilatkozott: négy forduló óta tudja, kire akarják lecserélni. A 44 éves tréner a hírek szerint máris kapott új állást, és a Liga 2-ben szereplő temesvári Ripensia szakvezetőjeként folytatja.

Az 50 esztendős Miriutának a Hermannstadt lesz a hatodik romániai klubja edzőként, korábban a Ceahlaul Piatra Neamt, a kolozsvári CFR (két alkalommal), a marosvásárhelyi ASA, a Concordia Chiajna és a Dinamo trénere is volt, emellett az ETO FC Győrt és a német Energie Cottbust is irányította. Eddigi legjobb eredménye a CFR-rel 2017-ben elért negyedik hely. A bukarestiektől májusban menesztették, miután a gárda nem került be a felsőházi rájátszásba, azóta televíziós szakértőként dolgozott.

A nagyszebeni klubbal egyéves szerződést kötött, amelyben célként az élvonalban maradást jelölték meg. A 8 pontos Hermannstadt jelenleg a 13. helyen áll a 14 csapatos román élvonalban, hárommal lemaradva az osztályozós pozíciót elfoglaló Dinamo és néggyel az utolsó biztos bennmaradást érő helyet elfoglaló Botosani mögött.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
9 órája

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Furcsa pillanat Miriuta László múltjából: két meccsre belilult a zöld

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 13:51

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

Minden más foci
2026.07.09. 13:29